Kosárlabda

Kosárlabda EK: kikaptak a körmendiek Minszkben

""
 
 
 
A vasiak a második csoportszakaszban 3/1-es győzelmi mérleggel vezették az N jelű négyest, míg a fehérorosz gárda 1/3-mal a harmadik helyen állt a szerdai találkozó előtt. A két együttes körmendi összecsapását a hazaiak nyerték 90-74-re decemberben.
 
 
 
Gasper Potocnik vezetőedző csapatának ezúttal is volt esélye a győzelemre. Az első három negyedben szoros volt az állás, a negyedik szakasz elején azonban a fehéroroszok megléptek, és bár a Körmend két pontra visszazárkózott az utolsó perc elején, a maradék időben a hazaiak játszottak eredményesebben.
 
A magyar együttes öt mérkőzést követően nyolcpontos, és a csoport esti összecsapásának eredményétől függően az első vagy a második helyről várja majd az utolsó fordulót. 
 
 
Aki lemaradt, az alábbi videón teljes egészében megtekintheti a mérkőzést:
 
 
 
Az EK második csoportköréből a hat csoportgyőztes és a két legjobb második jut a nyolcaddöntőbe, amelynek másik nyolc csapata a Bajnokok Ligájából érkezik.
 
 
Európa Kupa
2. csoportkör, N-csoport, 5. forduló:
 
Minszk (fehérorosz)-Egis Körmend 91-84 (20-20, 24-23, 23-21, 24-20) 
 
 
Később:

O-csoport:
Pardubice (cseh)-Alba Fehérvár 20.10