"Nagy lehetőség rejlik a fiatal játékosainkban" - Székely Norbert

A szövetségi kapitány köszönetet mondott mindenkinek, akik segítettek a válogatottnak az utóbbi időben.


Székely Norbert, a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint nagy lehetőség rejlik a csapat fiatal játékosaiban annak ellenére, hogy az együttes az Európa-bajnokság negyeddöntőjében búcsúzni kényszerült, majd az olimpiai selejtezőtornáról is lemaradt, miután szombaton 72-56-ra kikapott a belgáktól.
 
A szakvezető az alsóházi rájátszás Belgrádban rendezett mérkőzése után nyilatkozva elsőként köszönetet mondott mindenkinek, aki segített a válogatottnak az elmúlt két hónapban.
"Sok problémánk volt, de kezeltük őket, és újra a nyolc közé kerültünk az Eb-n. Erre büszkének kell lennünk. Jó úton járunk, és remélhetőleg Európa legjobbjai közé emelkedünk a következő két-három évben" - jelentette ki a szakvezető, kiemelve a fiatal magyar kosárlabdázókat, akik közül a 20 év alatti Lelik Réka vagy Pusztai Petra már a felnőtt csapatot erősíti.
 
A sok probléma ellenére Székely Norbert büszke a magyar válogatott eredményére.
Fotó: www.hunbasket.hu - Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége
 
A 11 pontos Raksányi Krisztina kiemelte, hogy a világ egyik legjobb csapatával szemben maradtak alul.
"Gratulálok a belgáknak, és büszke vagyok a saját csapatomra, bejutottunk a legjobb nyolc közé, azt hiszem, ez a helyünk most az európai kosárlabdában.
A vége kicsit keserű lett, de idővel az marad meg, hogy ott voltunk a negyeddöntőben" - jelentette ki a csapatkapitány.
 
A belgák mestere, Philip Mestdagh közölte, sikerrel vették az utolsó akadályt az olimpiai kvalifikáció felé.
"Le kellett győznünk ma a magyarokat, és megtettük. Persze ha nem kapunk ki a franciáktól a hosszabbításos negyeddöntőben, akkor még többet elérhettünk volna, de így is elégedettek vagyunk" - fűzte hozzá.
A csapat legtapasztaltabb játékosa, a WNBA- és négyszeres Euroliga-bajnok Ann Wauters azt mondta, nem volt egyszerű, de teljesítették a küldetésüket Belgrádban.
"Az elmúlt két nyáron simább tornákat játszottunk, de most nehéz volt. Örülünk, hogy kijutottunk az olimpiai selejtezőre, nagy dolog ez egy ilyen kis országnak, ahol nem a kosárlabda a legnépszerűbb sport" - jelentette ki.
 

 

Videók