3x3-as olimpiai selejtező - A lengyelek ellen is nyert a magyar csapat

A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott szinte végig vezetve, 16-12-re legyőzte a lengyel csapatot a hongkongi olimpiai selejtezőtorna A csoportjának második fordulójában, ezzel nagyon közel került az elődöntős folytatáshoz.


 A Böröndy Vivien, Mompremier Beatrice, Papp Diána, Szabó Fanni összeállítású csapat pénteken a házigazda hongkongiak elleni könnyed sikerrel mutatkozott be a tornán, melynek második körében következett a lengyelek elleni csoportrangadó.

Az első meccsen a riválisnak is könnyű dolga volt, Egyiptomot simán legyőzte és a magyarok ellen is jobban kezdett, egy szép tempódobással 1-0-s előnybe került. A folytatásban Mompremier és Szabó kosaraival fordított Földi Attila szövetségi kapitány együttese, a harmadik percben azonban a lengyelek egy távoli dobással visszavették a vezetést. A meccs első két és fél percében nagyon nehezen kerültek helyzetbe a csapatok, mindkét gárda keményen és agresszíven védekezett.

Támadójátékban aztán a magyar válogatott tudott újítani, 2-3 után a csapatjáték nagyon feljavult, szép, ziccerig, vagy tiszta dobóhelyzetig játszott magyar akciók követték egymást, miközben a rivális egyre görcsösebé vált. Pappék sorozatban öt ponttal 7-3-ra elléptek, innentől pedig végig négy-öt pontos előnyben voltak, minden lengyel kosárra volt válaszuk, és bár az utolsó percben néhány könnyelműség becsúszott a játékukba, győzelmüket nem fenyegette veszély.

"Az összeszokottság miatt inkább a lengyeleket gondoltam esélyesebbnek a mérkőzésen, de mivel nagyon szépen sikerült betartani a megbeszélteket és tényleg jól is játszottunk, ennek köszönhető ez a győzelem" - mondta az M1 aktuális csatornának Földi Attila szövetségi kapitány.

A magyar csapat a csoport élén várja a szombati zárófordulót, melyben a Hongkongot legyőző Egyiptommal csap össze. A kapitány a harmadik ellenfélről is beszélt, hangsúlyozva, hogy komoly játékerőt képvisel.

"Egyiptom nem egy rossz csapat, a lengyelek agresszivitása összetörte őket az egymás elleni meccsük elején, így teljesen leblokkoltak és a lengyelek végül átgázoltak rajtuk, de ez a csapat tavaly egészen a Women's Series döntőjéig menetelt" - hangsúlyozta a szakvezető, hozzátéve, hogy a körbeverés miatt nagyon komolyan kell vennie a szombati találkozót. - "Fel fogunk rájuk készülni, mert egyenesen tilos a nagyképűség, meg hogy lebecsüljük őket, mert az a mérkőzés nem a realitás, amelyen 21-6-ra kikaptak a lengyelektől."

A vasárnapig tartó nyolccsapatos tornán a két kvartett első két helyezettje jut tovább az elődöntőbe, ahol keresztbejátszanak az együttesek, végül a tornagyőztes szerez ötkarikás kvótát.

A három állomásból álló selejtezősorozat második helyszíne a Japánban található Ucunomija lesz május 3-5-én - magyar érdekeltség nélkül -, a harmadik pedig Debrecen május 16-tól 19-ig. Ha Földi Attila együttese nem jár sikerrel Hongkongban, akkor a harmadik tornán is részt vehet, ahol már a magyar férfiak is szerepelni fognak. A debreceni viadalról az első három-három együttes mehet majd az olimpiára.

Eredmények, A csoport:
----------------------
Magyarország-Lengyelország 16-12
Egyiptom-Hongkong 19-12
korábban:
1. forduló:
Magyarország-Hongkong 21-7
Lengyelország-Egyiptom 21-6
szombat:
3. forduló:
Magyarország-Egyiptom 13.35
Az állás: 1. Magyarország 2 győzelem/0 vereség, 2. Lengyelország 1/1 (33-22), 3. Egyiptom 1/1 (25-33), 4. Hongkong 0/2

A hongkongi csoportok:
----------------------
A csoport: MAGYARORSZÁG, Lengyelország, Egyiptom, Hongkong
B csoport: Hollandia, Azerbajdzsán, Mongólia, Chile

Fotó: hunbasket.hu

Videók