Porrá lett a legendás csarnok

Lebontották a Detroit Pistons egykori otthonát.


Irányított robbantással szombaton lebontották az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Detroit Pistons egykori legendás csarnokát.

A The Palace of Auburn Hills nevet viselő, 22 ezer néző befogadására alkalmas létesítmény az NBA történetének első olyan arénája volt, amelynek építését teljes egészében magánforrásból finanszírozták. Az 1988-ban átadott csarnok 2017-ig volt az együttes otthona.

A Detroit ebben az arénában rögtön az első idényében, az 1988/89-es szezonban bajnoki címet nyert, amelyet egy évvel később meg is védett, majd 2004-ben is csúcsra ért az együttes.

Borítókép: The Palace of Auburn Hills

Videók