Meglepő vereséget szenvedett a Brooklyn Nets

Az Orlando nem kegyelmezett.


Az Orlando Magic meglepetésre legyőzte a vendég Brooklyn Nets csapatát az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

A hazaiak kilencmeccses kudarcsorozatukat zárták ezzel le, míg a New York-i csapat hat egymás után megnyert mérkőzés után kapott ki ismét.

A floridaiaknál Aaron Gordon egyéni idénycsúcsot jelentő 38, Evan Fournier pedig 31 ponttal járult hozzá a sikerhez, míg a bajnokesélyesnek tartott riválisnál Kyrie Irving 43 pontot szerzett, de ezúttal ez is kevésnek bizonyult.

Az Orlando a harmadik harmad végén már 103-84-re vezetett, de a Nets az utolsó játékrészt egy 16-1-es rohammal kezdte. Ennél közelebb azonban már nem tudtak férkőzni a brooklyniak, Gordon és Fournier révén ugyanis feléledtek a hazai támadások - a Magic összesen 21 hárompontost dobott -, a vége pedig 121-113 lett.

A ligaelső Utah Jazz az előző napi, washingtoni vereség után 115-112-re nyert a Toronto Raptors vendégeként, ezzel a mezőnyből elsőként elérte a 30 győzelmes határt. Donovan Mitchell 31 pontot szerzett, ebből nyolcat az utolsó másfél percben, ezzel elévülhetetlen érdemei voltak a sikerben.

A Toronto - amelyben Pascal Siakam 27 pontot szerzett és kilenc asszisztot osztott ki - nagyot küzdött, de nem tudta elkerülni, hogy sorozatban hetedszer is vereséget szenvedjen.

A Houston Rockets megszakítás nélkül 19-edszer kapott ki, ezúttal a Denvertől, ez negatív klubrekord. A csapat február 4. óta képtelen meccset nyerni.

Eredmények:

Orlando Magic-Brooklyn Nets 121-113
Boston Celtics-Sacramento Kings 96-107
Cleveland Cavaliers-San Antonio Spurs 110-116
Houston Rockets-Detroit Pistons 100-113
Memphis Grizzlies-Golden State Warriors 103-116
Miami Heat-Indiana Pacers 110-137
Toronto Raptors-Utah Jazz 112-115
Denver Nuggets-Chicago Bulls 131-127 - hosszabbítás után
Phoenix Suns-Minnesota Timberwolves 113-101
Portland Trail Blazers-Dallas Mavericks 125-119

Borítókép: Julio Aguilar/Getty Images

Videók