Hanga Ádám: az utolsó pillanatig küzdenünk kell a Barca ellen

A magyar kosárlabdázó csapatára az ősi rivális, egyben egykori együttese vár.


 Bejutott az Euroliga négyes döntőjébe, de a végső siker még távol van a Real Madrid férfi kosárlabda csapata számára, aminek magyar játékosa, Hanga Ádám nyilatkozott a Marca rádiójának.

„Nagyon várom a meccset. Hosszú volt a várakozás, de közben voltak más találkozóink is. Keményen dolgoztunk, hogy eljussunk idáig, a lehető legjobb formában vagyunk.”

„Szerintem nincs értelme esélyesekről beszélni, mert mind a négy egyesület elhódíthatja az Euroliga trófeáját, amit a szezon alatt is láthattunk. Rendkívül szórakoztató Final Four vár a szurkolókra.”

 

 

Hanga Ádám azt is elmondta, mit jelentene számára a végső sikker.

„Az Euroliga az utolsó cím, ami hiányzik a gyűjteményemből. Tudom, hogy nem lesz egyszerű megnyerni, szerencsésnek tartom magam, hogy esélyem nyílik rá, de remélhetőleg ez az én évem lesz.”

A Partizán elleni 0-2-es fordítással kapcsolatban a Real Madrid szellemiségét emelte ki, míg a Barcelona elleni elődöntőt illetően rámutatott, hogy bármi is történik, a végsőkig kell küzdeniük.

Az elődöntőt péntek este 20 órától rendezik, míg a másik ágon a görög Olimpiakosz a francia Monaco együttesével mérkőzik.

Borítókép: Getty Images / Pedro Castillo

Videók