Tökéletes BL-rajt: A Falco KC Szombathely legyőzte az AEK Athént

Az első negyed után talált magára a hazai együttes.


A Szombathely hazai pályán nagy csatában legyőzte a görög AEK Athént a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája szerdai nyitófordulójában.

A magyar bajnok és kupagyőztes Szombathely az előző BL-szezonban 3/3-as győzelmi mérleggel zárta a csoportkört, és nem jutott tovább a nyolcaddöntőbe. Az athéni együttes - melynek a legnagyobb neve a világbajnok spanyol Quino Colom - a 16 között búcsúzott legutóbb a Bajnokok Ligájában.

Milos Konakov együttese négy győzelemmel kezdte az NB I új idényét, a BL-t pedig a nyáron igazolt - és korábban Japánban, illetve Belgiumban is légióskodó - Golomán György triplájával. Az ellenfél hamar válaszolt, majd a nyitónegyed nagy részében előnyben volt, a legnagyobb különbség 15-19-nél alakult ki.

A folytatásban magukra találtak a vasiak, és a szintén válogatott Perl Zoltán révén 28-29-ről egy 10-6-os rohammal zárták le a félidőt.

A nagyszünetben kiadott statisztikából kitűnt, hogy a Falco a mezőnykosarak (55/38) és a triplák (37/20) százalékában is sokkal jobb volt az AEK-nél, emellett hárommal több lepattanót szedett (20/17).

Térfélcsere után Benke Szilárd fontos triplát dobott, nyolc ponttal megléptek a magyarok, akiknek a kiváló védőmunkáját jelezte, hogy ekkor 4/0 volt a blokkolt dobások aránya. A görögök Nikosz Pappasz 16. pontjával 50-48-ra feljöttek, a házigazdák a harmadik negyedben is 19 pontig jutottak, és az utolsó játékrész 57-54-ről indult - méghozzá a lelkes szurkolók jóvoltából hatalmas konfettizáporral.

Benke harmadik hármasával - a mérkőzés során először - tíz ponttal elhúzott a Szombathely (64-54), az Athén többször is visszazárkózott négy pontra, de Benke újabb távoli találata megnyugtatta a közönséget.

A hajrában az AEK még egyszer az egyenlítésért támadhatott, de a vasi csapat remek védekezéssel hatástalanította az akciót, a "slusszpoén" pedig Benke dudaszós duplája lett.

A csoport keddi nyitómérkőzésén az olasz Treviso hazai pályán 91-85-re verte a lett Rigát.
A második fordulóban a Falco október 20-án a Rigához látogat.

Eredmény:

férfi Bajnokok Ligája, D csoport, 1. forduló: Falco KC Szombathely-AEK Athén (görög) 83-78 (19-21, 19-14, 19-19, 26-24)
A magyar csapat legjobb dobói: Perl 21, Benke 16, Barac 15, Golomán 9

Borítókép: Facebook.com/FalcoKCSzombathely

 

Videók