Perl: papíron nem a Falco a legnagyobb esélyes, de bármi megtörténhet

A válogatott játékos szerint jutalom számukra, hogy a legjobb tizenhat között játszhatnak.


Perl Zoltán szerint a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között játszani jutalom lesz a Falco KC Szombathely számára.

A válogatott játékos csütörtökön az M1 aktuális csatornán elmondta, az előzetes célkitűzés a továbbjutás volt a csoportkörből, és nagyon komoly teljesítménynek tartja, hogy ez első helyezettként sikerült számukra. Hozzátette, minőségi ellenfeleik voltak - az olasz Nutribullet Treviso, a lett VEF Riga és a görög AEK Athén -, és számítottak arra, hogy kiegyenlített lesz a csoport, de az 5-1-es győzelmi mérlegre maximum a legvérmesebb szurkolók gondolhattak.

Perl úgy vélekedett, hogy a BL-ben töltött két szezonnak most lett meg az eredménye, a korábban szerzett tapasztalatokat tudták hasznosítani, illetve sokat számít, hogy évek óta együtt van a csapatuk magja, van egy rendszer, amelybe csak az újonnan érkező néhány játékost kellett beilleszteni.

A szombathelyi születésű kosaras megjegyezte, sok helyi játékos van a Falcóban, ez is plusz motivációt ad számukra.

A magyar bajnoki címvédő az L csoportban folytatja szereplését a BL-ben, ahol egy ellenfele - a litván Lietuvos Rytas - már ismert. Perl elmondta, a legjobb 16 között játszani jutalom, de ez nem azt jelenti, hogy ne tennének meg mindent a továbbjutásért. Megjegyezte, papíron nem a Falco lesz a legnagyobb esélyes, de bármi előfordulhat.

A vasiak csoportelsőségük révén legközelebb január végén lépnek pályára a BL-ben. A legjobb 16 csapatot négy négyes csoportba osztják majd be, a résztvevők márciusig oda-visszavágó alapon küzdenek meg egymással, ezután a csoportok első és második helyezettjei kerülnek a negyeddöntőbe.

Borítókép: championsleague.basketball

Videók