Jakab Máté új-zélandi csapatával NBA-kluboknál vendégeskedett

Hatalmas élményként jellemezte csapata NBA-túráját Jakab Máté, az ausztrál férfi kosárlabda-bajnokságban szereplő New Zealand Breakers másodedzője.


A korábban a MAFC-nál, a Szolnoknál és a Honvédnál is dolgozó szakember az M1 aktuális csatornának azzal kezdte nyilatkozatát, hogy a nyáron lejárt a kétéves szerződése a kilencszeres bajnok és hatszoros kupagyőztes német Bambergnél.

"Voltak érdeklődések Németországból és Magyarországról, végül a saját kapcsolataim révén kerültem a tízcsapatos ausztrál bajnokság egyetlen új-zélandi klubjához. A Breakers a tavalyi döntőben 3-2-re alulmaradt a Sydney Kingsszel szemben, és számomra hívó szó volt, hogy egy sikeres egyesületről van szó, amely túl akarja szárnyalni az előző eredményeket" - fejtette ki.

A magyar szakember elmondta, nagyon elismert bajnokságban dolgozik, ahol csapatonként csak három légióst lehet foglalkoztatni, és rendre telt ház előtt játszanak, az alapszakasz 27 fordulóból áll.

"Sok játékos ugródeszkának tekinti ezt a ligát az NBA-be, és én is így gondolkozom. Most a másik két másodedzőhöz hasonlóan az a feladatom, hogy feltérképezzem az ellenfeleket, videoelemézéseket és beszámolókat készítsek. Emellett részt veszek a játékosok egyéni felkészítésében is. A mostani bajnokságban sérülések miatt még egy meccsre sem tudtunk kiállni teljes kerettel, ezért állunk 3 győzelemmel és 7 vereséggel a tabellán. De sok mérkőzés van, és pár győzelemmel már rájátszásos helyre kerülhetünk" - mesélte.

Októberben a négyszeres bajnok Breakers amerikai túrán járt, amikor két NBA-s csapattal csapott össze az ottani előszezon keretében.

"Nagyon izgalmas két hét volt. Először a Portland Trail Blazers volt az ellenfél, bő egy hétig használhattuk a lenyűgöző edzőközpontjukat, és beleláthattunk a napi munkába. Utána Salt Lake Cityben a Utah Jazz következett, a Delta Centerben mindenkinek beugorhat Michael Jordan utolsó bajnoki döntője. Ez a túra hasznos volt, akár az én jövőm szempontjából is" - jelentette ki Jakab Máté, aki első magyar trénerként ülhetett a kispadon NBA-előszezonbeli mérkőzésen.

Borítókép: Jakab Máté Facebook oldala

Videók