Görögországban kapott ki magyar bajnok kosárcsapat

A Falco KC 87-70-re veszített kedden a görög Periszteri vendégeként a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája második fordulójában.


A magyar bajnok a múlt héten hazai vereséggel kezdte meg szereplését a Bajnokok Ligájában, 87-78-ra kapott ki a spanyol Málagától. A folytatásban a vasiak - akik a hétvégén Szegeden is alulmaradtak az NB I-ben - az Athén agglomerációjába tartozó Periszterihez utaztak, a görögök a nyitókörben Le Mans-ban szenvedtek vereséget.

A keddi csatában Milos Konakov vezetőedző együttese 5-0-lal kezdett, ezt követően azonban a hazaiak fordítottak, s ugyan a Falco nyolc és fél percen át tapadt riválisára, az első negyed utolsó másfél percében a görögök hétpontosra növelték előnyüket, majd a második szakasz elején már tíz fölé tornászták a különbséget. A folytatásban a magyarok próbáltak visszakapaszkodni, de a hazaiak tartották a különbséget és 45-34-es előnnyel mentek a nagyszünetre.

A harmadik negyedet remekül kezdte a Falco, gyorsan négy pontra csökkentette hátrányát, de a folytatásra elfogyott a lendülete, a Periszteri a szakasz végéig visszaállította a korábbi különbséget (49-62). A záróngyedben aztán a görögök nem engedték közelebb ellenfelüket, sőt, a hajrában 17 pontossá tették sikerüket.

A magyar bajnoki címvédő szombathelyi együttes így továbbra is nyeretlen a sorozatban.

Eredmény, 2. forduló, A csoport:
Periszteri (görög)-Falco KC Szombathely 87-70 (23-16, 22-18, 17-15, 25-21)

a Falco legjobb dobói: Tiby 16, Perl 14, Keller 13, Jordano 11

A Falco november 7-én a francia Le Mans csarnokában folytatja szereplését a BL csoportkörében.

Borítókép: Falco KC/Facebook

Videók