Elkeltek Kobe Bryant emléktárgyai

Egy Los-Angeles-i aukción több mint 200 ezer dollárért keltek el.


Egy Los Angeles-i aukción több mint 200 ezer dollárért keltek el a januárban halálos helikopter-balesetet szenvedett legendás amerikai kosárlabdázó, Kobe Bryant emléktárgyai.

A várakozásokkal ellentétben egy beton kézlenyomatért fizettek a legtöbbet, 75 ezer dollárt. A 2000-as nagydöntőben viselt mezért és nadrágért 43 750 dollárig kúszott fel a licit, a Bryant által ugyanitt használt sportcipő pedig további 25 600-ért kelt el.

A aukciósház közlése szerint a Los Angeles Lakersszel ötszörös NBA-bajnok játékos személyes tárgyai ritkán találhatóak meg a piacon. A mostani, egyébként évente megrendezett árverésen - amelyet a koronavírus-járvány miatt az online térben, illetve telefonon bonyolítottak le - más ereklyék is kalapács alá kerültek a sport világából.

Meg lehetett szerezni például az egyik 2018-ban világbajnok francia futballista aranyérmét, amely végül 71 875 dollárért kelt el. A vevő brit, azt azonban a szervezők nem árulták el, hogy melyik játékos ajánlotta fel a medált, csak néhány komoly érdeklődőnek adták ki a nevét. Az éremre tíz ajánlat érkezett.


Sport365.hu - Felfoghatatlan! Helikopter-balesetben elhunyt Kobe Bryant!

 

Borítókép: Rob Carr/Getty Images


 

Videók