Pokoli végjátékban, Szombathelyen győzött az Egis Körmend

A piros-feketét átvették a vezetést bajnoki címért folytatott párharcban.


A Körmend nagy csatában nyert a címvédő Szombathely vendégeként kedden a férfi kosárlabda NB I döntőjének a harmadik mérkőzésén, így 2-1-re vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

A finálé múlt szerdai nyitányán az alapszakaszgyőztes Falco végig vezetve 86-76-ra nyert odahaza, majd a 28 kilométerrel arrébb fekvő vasi "szomszédvárban" a Körmend nem mindennapi körülmények között egyenlített szombaton: a 37 éves Ferencz Csaba - aki csapatának legutóbbi, 2003-as bajnoki címénél is az együttes tagja volt - utolsó másodperces triplájával 69-68 lett a végeredmény.

Újabb három nap elteltével ismét az Arena Savariában csaptak össze a csapatok, ezúttal is csaknem négyezer szurkolót jelentő telt ház előtt.

A vendégek - akiknél pályára lépett az első meccsen megsérült és a második találkozót kihagyó Kamau Stokes - öt perc alatt csak öt pontot hoztak össze.

Ekkor a válogatott csapatkapitánya, Keller Ákos kosarai révén 12-5 állt a nagyórán. A nyitónegyed 4-5 pontos hazai előnnyel telt, a meccs küzdelmes jellegére utalt, hogy a játékosok összesen 20-szor állhattak a büntetővonalra.

A 12. percben az egész finálét is tekintve először vezetett vendégként a Jalen Henry irányította Körmend (23-24), ám a piros-fekete tábor öröme nem tartott sokáig, mert egy 8-0-ás Falco-roham következett (31-24). Mindkét oldalon sok támadás halt el eredménytelenül, a nagyszünetben 42-33 volt az állás. Az első félidő 31 büntetőjéből csak 20 volt sikeres, és a Szombathely nyolc addigi triplakísérletéből egy sem hullott a gyűrűbe.

Térfélcsere után 14 pontra megléptek a szerb-magyar Milos Konakov tanítványai (49-35), ám újra a Körmend percei jöttek, és Wesley Gordon kosaraival két pontra olvadt az előny (55-53).

A 61-56-ról induló zárószakaszban a 15 pontos Henry - a mezőny legjobbja - és Ferencz is kipontozódott, a minden erejüket mozgósító vendégek azonban nem szakadtak le. Ismét elbizonytalanodtak a házigazdák, az utolsó perc 75-74-ről kezdődött, majd a szerb Stefan Savic triplájával - 23-24 után ismét - már a Körmend vezetett 75-77-re.

Stokes büntetői után, 20 másodperccel a vége előtt 76-79-et mutatott az eredményjelző, majd a drámai végjátékból a piros-feketék jöttek ki jobban.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó döntő pénteken folytatódik Körmenden, ahol Antonisz Konsztantinidesz együttese győzelem esetén megszerezheti története negyedik bajnoki címét.

Eredmény:
döntő, 3. mérkőzés:
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely - Egis Körmend 78-81 (23-20, 19-13, 19-23, 17-25)
Legjobb dobók: Barac 14 pont, Benke 12, Váradi 11, Perl 10, illetve Gordon 16, Henry 15, White 15, Durázi 13, Stokes 12
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a Körmend javára.

Borítókép: instagram.com/egiskörmendhivatalos

Videók