Zsók József, a Siófok elleni szombati Ligakupa mérkőzésen ütközött Dajiccal a 12. percben. Azonnal látszott, hogy nagy a baj. Hordágyon hozták le a pályáról, és rögtön az öltözőbe vitték. Kedden reggel az is kiderült, hogy műteni kell a térdét.
"Többen is megvizsgáltak, és most már egyértelmű, hogy elkerülhetetlen a műtét – mondta lehangoltan József. – Az biztos, hogy "elment" a keresztszalagom, és még a porcom is megsérült. Ennek mértéke, majd a beavatkozáskor lesz egészen biztos. Ami viszont már most is az, hogy hat hét mankózás következik. Szóval, az őszi szezon a számomra befejeződött."
"Eléggé megvisel a dolog, hiszen már kezdtem jól érezni magam. Ment a futball, bekerültem a csapatba is, és akkor tessék… Egyet tehetek, elkövetek mindent a legjobb, és a leggyorsabb felépülés érdekében. Bízom benne, hogy a téli felkészülést már a fiúkkal együtt kezdhetem." – mondta a játékos a klub hivatalos honlapján.