Forma 1 / Motorsport

Korábbi versenyző szerint Hamilton máris „nyomás alatt van”

Kép forrása: Tóth Zsombor/Sport365

A Ferrari F1-es legendája, Rubens Barrichello úgy véli, Hamilton már most „érzi a nyomást”, miközben igyekszik beilleszkedni az olasz csapatba.

Hamilton idén csatlakozott a Ferrarihoz, miután hosszú éveket töltött a Mercedesnél, ahol hét világbajnoki címéből hatot szerzett.

A 40 éves versenyzőnek komoly kihívásokkal kellett szembenéznie az első hónapokban az új olasz csapatnál, ráadásul a Ferrari sem tudott következetesen az élmezőnyben harcolni.

A Ferrari Olaszországban kultikus rajongótáborral rendelkezik, és a csapatnál hat szezont lehúzó Barrichello jól ismeri az ezzel járó elvárásokat.

„Azt mondhatom, hogy az én időmben mentálisan a Ferrari volt a legkeményebb csapat, ahol vezettem” – mondta Barrichello a PokerScoutnak.

Fotó: Tóth Zsombor/Sport365

Mert fanatikus rajongók támogatnak, de közben állandóan úgy érzed, hogy óriási nyomás nehezedik rád. Lewis Hamilton már eleve nyomás alatt van, hiszen ő egy olyan személyiség, akit mindenki figyel, mindenki ismeri. Ez hatalmas nyomás, Olaszországban ez nem könnyű, biztosan nagyon komoly mentális erő kell hozzá” – folytatta.

Barrichello azt is elmondta, hogy a mai napig jó kapcsolatot ápol a Ferrarival, még húsz évvel a távozása után is.

„Manapság is eljárok Fioranóba, a Montana étterembe, ahol hat évet töltöttem el. Hihetetlen, az emberek úgy viselkednek, mintha tegnap versenyeztem volna – képzeld el, mit élhetnek át a mostani Ferrari-pilóták” – mesélte.

A Ferrari versenyzőjének lenni kívülről nézve jár nagy nyomással, de belül, a fioranói gyárban, az elemzőkkel és mérnökökkel dolgozva, fantasztikus körülmények vannak. Rengeteg a tennivaló, és az egész egy különleges élmény” – mondta Barrichello.