Csütörtök délelőtt a DVTK vezetősége menesztette Horváth Ferenc vezetőedzőt a csapat éléről. A miskolci klub a honlapján azt is bejelentette, hogy az új vezetőedzővel már megszületett a megállapodás, azonban a szakmai munka irányítását csak a Videoton elleni rangadó után veszi át – írja az nb1.hu.
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a DVTK új vezetőedzője a dán bajnokság második helyén álló Bröndby pályaedzője, a korábbi ötször magyar válogatott Bódog Tamás lesz.
Megint beszóltak az ultrák a DVTK-nak
A 46 éves szakember játékosként megfordult a PMFC-ben, majd Németországban futballozott az Ulmban és a Mainzban is. Segédedzőként dolgozott dr. Mezey György mellett a Videotonnál 2009-től 2011-ig. A mai napig emlékezetes eset, amikor a Haladás elleni mérkőzésen összetűzésbe került Csertői Auréllel, aki nemes egyszerűséggel ágyékon (vagy sípcsonton) rúgta.
Bódog Tamás 2012 nyarától az RB Leipzignél vállalt munkát ahonnan 2015 júniusában távozott. A dán csapatnál 2016 júliusában állt munkába, de komoly esély van rá, hogy élete első vezetőedzői felkérésére nem mond nemet, és hazatér Magyarországra.