Korábbi Liverpool sztár szúrt oda az Arsenalnak!
Veszélyben az Arsenal szezonja, a hétvégi hazai pályán elszenvedett – a Premier League idei végeredményét nagyban befolyásoló – Aston Villa elleni fiaskót követően tegnap Németországban vérzett el Mikel Arteta együttese, a Bayern München az odavágón elért 2-2 után hazai pályán megérdemelten győzött 1-0-ra, kiejtve ezzel az észak-londoni csapatot a versenyből.
Hamann szerint az együttes semmit sem fejlődött a tavalyihoz képest, David Raya, Kai Havertz és Declan Rice megszerzése pedig koránt sincs akkora befolyással az Ágyúsok játékára, mint azt a legtöbben hiszik.
„Kételyek merülnek fel bennem – és tudom, fiatal gárdáról beszélünk – hogy valaha tud-e komoly trófeát nyerni ez a csapat.” – mondta a TalkSPORT-nak.
„Nagyon erős védelmük van, de a kapusról már más a véleményem. Nem vagyok benne biztos, hogy ilyen bizonytalan hálóőrrel lehet nyerni. Az odavágón a bajorok vezető gólja is az ő hibájából eredt, amikor 35 méterre kijött a kapujából, akkor az a momentum megváltoztatta az egész párharc kimenetelét.”
„Erre ugye még ráhozták Rice-ot és Havertz-t, amivel nem hiszem, hogy erősödtek volna az előző szezonhoz képest. Ha megnézzük Xhakat, nagyszerű szezont produkál a Leverkusenben, míg ott van Rice, akiről többen is azt mondják a világ legjobb középső középpályása, de én ezt még nem látom rajta.”
Honfitársáról, Kai Havertzről is megvolt a véleménye: „Egyszerűen ő nem középcsatár, a legjobbját akkor tudja nyújtani, ha a középpályáról beindul a védelem mögé.
Ha középcsatár nélkül játszol, és mindenki a labda irányába mozog, zsúfolt területek alakulnak ki a pályán, főleg ha egy csapat úgy visszaáll védekezni, mint a Bayern. Haaland hiába nem tesz sokszor mezőnyben hozzá a mérkőzésekhez, két védőt minimum lefoglal a helyezkedésével, amivel a társai számára terület nyílik. Az Arsenalnál egyszerűen nincs meg ez, 10-15 perc van hátra, és ívelgetik be a játékszert, de nincs ki lefejelje azokat. Ahhoz, hogy középcsatár nélkül állj fel, nagyon jónak kell lenni, ami az Arsenalnál nem áll fent.” – mondta a német.
Az észak-londoni gárdának mindezek ellenére továbbra is minden esélye megvan, hogy a szezon végén megnyerje a Premier League-et.
(Borítókép: Facebook/Arsenal)