Magyar foci

Korábbi csapata ügyes trükkel növelte Szoboszlai árát

Szoboszlai Dominik 2020 decemberében igazolt Salzburgból Lipcsébe. Azonban az első bajnoki mérkőzésére hosszú hónapokat kellett várni, a középpályás bemutatkozását sérülés nehezítette, ami miatt a 2021-es kontinenstornát is kihagyta.

Azonban újdonsült klubjánál nagyon bíztak benne, ezért két évvel ezelőtt – úgy, hogy még tétmeccsen nem szerepelt náluk – meghosszabbították a szerződését 2027-ig.

A kivásárlási árat pedig 70 millió euróban állapították meg az eredeti 55 helyett, ennek határideje járt le július 1-jén.


A Liverpool tehát még pont időben vásárolta meg a magyar középpályást, de az üzlettel a lipcseiek sem jártak rosszul. Már csak abban bízhatunk, hogy Dominik az angoloknál is sikeresen szerepel.

Borítókép: Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images