Konferencia-liga: Cibla álomgóljával nyert a Debrecen – VIDEÓ
A 21 esztendős támadó mesteri tekerésével dőlt el a Pjunik Jereván elleni Ekl-selejtező odavágója.
A találkozó előtt a Loki legendás edzőjét, a nemrég 70. születésnapját ünneplő Herczeg Andrást köszöntötte a klub és a közönség, a kezdőrúgást is a korábbi sikeredző végezhette el.
A hazaiaknál több új igazolás – Plamen Andrejev, Sergi Samper, Blaz Boskovic és Sohan Baldoni – is a kezdőcsapatban kapott helyet, mellettük a saját nevelésű Tercza Gergő és Cibla Flórián is lehetőséget kapott.
A Loki már az első félidőben fölényben futballozott, de kevés nagy helyzetet dolgozott ki. A legközelebb Kocsis Dominik járt a vezetés megszerzéséhez, aki a 31. percben Tercza beadása után a kapufát találta el, így gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
A fordulás után tovább nőtt a debreceni nyomás, bár előbb még a vendégek veszélyeztettek, amikor Kulikov fejesét Andrejev bravúrral tolta a léc fölé.
Nem sokkal később azonban megszületett a mérkőzés egyetlen gólja: az 59. percben Cibla Flórián 20 méterről gyönyörűen csavart a bal felső sarokba, esélyt sem hagyva az örmény kapusnak.
A folytatásban a Pjunyik előtt is adódott lehetőség az egyenlítésre – Harutjunjan a kapufát találta el –, míg a másik oldalon Kocsis Dominik hagyott ki nagy helyzetet.
A hajrában bemutatkozott a Loki legfrissebb szerzeménye, Szendrei Ákos is, a debreceniek pedig magabiztos védekezéssel megőrizték minimális előnyüket.
A DVSC így kedvező helyzetből utazhat a jövő heti jereváni visszavágóra, ahol a továbbjutás lesz a tét. A debreceniekre azonban előtte még bajnoki feladat vár: vasárnap a Puskás Akadémiát fogadják az NB I nyitófordulójában.
UEFA Konferencia Liga, 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés.
DVSC-Pjunyik Jereván (örmény) 1-0 (0-0)
Gól: Cibla (59.).
Nagyerdei Stadion, 8523 néző. Vezette: Jacob Karlsen (dán)
DVSC: Andrejev – Tercza (Szécsi, 80.), Hofmann, Lang, Guerrero (Keller, 80.) – Samper, Boskovic – Kocsis D., Dzsudzsák (Sain, 80.), Cibla (Macsó, 73.) – Baldoni (Szendrei Á., 64.). Vezetőedző: Gert Remmel.