Magyar foci

Kondás: "sikerült rendezni a sorokat"

A DVSC-Teva labdarúgócsapata tegnap hazai pályán 3-0-s győzelmet aratott a Kaposvár felett az NB I 25. fordulójában. Mind a három gól az első félidőben esett. A találkozó után Kondás Elemér és Sisa Tibor is értékelt.
 
– Nagyon fontos volt, hogy végig tudtunk dolgozni a héten, kompletten együtt készülhettünk
– kezdte a Loki szakvezetője, Kondás Elemér. – Mentálisan és kondicionálisan is rendezni akartuk a sorokat, úgy érzem, sikerült. Nagyon jól mentek a srácok, szép gólokat lőttek. Van egy kis hiányérzetem, mert a második félidőben még növelhettük volna az előnyünket, a végén pedig hagytuk magunkat lekontrázni, mert már mindenki gólt szeretett volna lőni. Arra hívtam fel a játékosok figyelmét, hogy a Kaposvár nem nagyon adja fel még vesztett állásból sem. Azt kértük, hogy legyen meg a labda, abból játsszunk és alakítsunk ki helyzeteket. Ez megvalósult, csak be kellett volna lőni az adódó lehetőségeket.

""
 
Sisa Tibor érthetően csalódott volt a találkozó után. A Kaposvár vezetőedzője szerint megérdemelt győzelmet aratott a Loki.
 
– Nem erre számítottam. Úgy gondoltam, hogy sok labdát szerző, harcos csapatunk lesz, és az első félidőben nem ez valósult meg. A másodikban már jobban teljesítettünk, de három nulla után nehezebb futballozni. Háromszor ért bele a kapusunk kézzel a labdába, mindháromszor a kapuból vette ki. Úgy tudom, négyszer találta el a Debrecen a kapunkat, de szó sincs róla, hogy azt mondanám, nem reális az eredmény, jobban játszott ellenfelünk, megérdemelte a győzelmet. Magunktól azonban többet vártam.

Fotó: haon.hu