Magyar foci

Kondás: megérdemelten győztük le a Siófokot

""

A hazaiak kezdték némi fölényben a mérkőzést, majd átvette az irányítást a Debrecen. A 33. percben a vendégek örülhettek gólnak: a Rezes László ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Adamo Coulibaly értékesítette (0-1). A 62. percben megszületett a második debreceni gól, Rezes bal oldali beadása után Bódi Ádám kapásból lőtt a jobb sarokba (0-2). A Siófok erejéből a szépítésre sem futotta a lefújásig, a győztes hajdúságiak egy pontra megközelítették az éllovas Győri ETO-t. Kondás Elemér, a vendég debreceniek vezetőedzője szerint megérdemelten nyerte meg csapata a találkozót:

– Nehéz mérkőzésre készültünk, úgy is indult. Próbáltuk feltörni a siófokiakat, mindkét szélen mögéjük kerülni, és volt, amikor sikerült is. A vezető gólunk megváltoztatta a játék képét, és ezt követően is  próbáltunk támadásban maradni. A második gól eldöntötte a találkozó sorsát, bár ezen kívül volt még számos helyzetünk, igaz, az ellenfélnek is volt egy szép kapufája. Úgy érzem, végig tudtuk irányítani a játékot, és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

""

Horváth Károly, a Siófok vezetőedzője megerősítette kollégája véleményét a látottakról:
 
A tizenegyesig elég szervezettek voltunk, megnehezítettük a Debrecen dolgát. A büntető után hátrányba kerültünk mentálisan és eredmény szempontjából is, és utána a jobbik csapat érvényesült a pályán. Dicséret illeti a fiúkat, mert nem törtek össze, próbálták magukat tartani, helyzetet alakítottunk ki, kapufánk is volt, de a Loki megérdemelten nyert.
 
LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 10. forduló
FGSZ Siófok – DVSC-TEVA 0-2 (0-1)
Siófok, 500 néző, V: Radványi
Gólszerzők: Coulibaly (33., 11-esből), Bódi (62.)
Sárga lap: Kecskés (32.), Pál Sz. (45.), illetve Szakály P. (80.)
Siófok:
Kurucz – Mogyorósi, Fodor M., Deák, Fejes – Horváth B. (Dajic, 57.), Kecskés (Egerszegi, a szünetben), Gál A., Pál Sz. – Kiss M. (Sipos N., 75.) – Zamostny
DVSC:
Verpecz – Bernáth, Simac, Mészáros, Korhut – Rezes (Spitzmüller, 81.), Varga J., Szakály P. (Kulcsár, 87.), Bódi (Dombi, 78.) – Coulibaly, Sidibe