Magyar foci

Kondás: az erősítés az lenne, ha mindenki felépülne

""

A DVSC-TEVA szombaton két felkészülési mérkőzést is játszott. Az elsőn 2-2-es döntetlen született, míg a másodikban végig nagy fölényben futballozva 2-0-s győzelmet aratott a Loki. Kondás Elemér vezetőedző úgy látta, jól mozogtak a srácok, és a két találkozó elérte a célját.

– Az első mérkőzésen kicsit óvatosabban kezdtünk, kaptunk is két gólt, de rendeztük a sorainkat. A második félidőben már egész jól mozogtak a srácok – kezdte szakvezetőnk. – A második mérkőzéssel is elégedett vagyok. Hibák ugyan voltak, de ebben az időszakban nem is az a cél, hogy brillírozzanak a játékosok. Voltak szép támadások és szép gólok születtek. Azt kértem, hogy mindkét mérkőzésen fussák ki magukat, próbáljanak együtt mozogni támadásban és védekezésben. Többnyire megoldották a feladatukat. Akik a héten sérültek voltak, és most lehetőséget kaptak, ameddig lehetett próbáltak pályán maradni, akiket pedig „kölcsönkértünk” a második és a harmadik csapattól, szintén ragyogóan teljesítettek, a feladatukat megoldották, próbáltak jól beilleszkedni. A szlovák próbajátékos, Robert Cicman kezdetben nem igazán értette meg magát Szűcs Istvánnal, ezáltal lehetőséghez jutott az ellenfél, amit ki is használt, de azért voltak jó megoldásai is. Összességében a célját elérte a két találkozó, vagyis szerettük volna, ha mérkőzésterhelést kapnak a játékosok a hét végére.


Kondás Elemér újságírói kérdésre a keretről és a tavaszi szezonról is beszélt. A szakember elmondta, fontos lenne, hogy elkerüljék a csapatot a sérülések.
– Az erősítés az őszhöz képes az lenne, ha felépülnének a játékosok. Most például Máté Péter nem tudott pályára lépni, mert érezte egy kicsit a műtött bokáját, ezért inkább különmunkát végzett. A nyáron érkezett Czvitkovics Péter egyre jobb állapotban van, most is jól mozgott, és Ibrahima Sidibe is jól teljesített az első mérkőzés második félidejében. Azt gondolom, megvagyunk minőségben és mennyiségben is, bár ha egy-két jó futballista betoppanna, akkor nem küldenénk el, hiszen rájuk mindig szükség van, de ahogy tavaly is megoldottuk ezzel a kerettel, idén is szeretnénk. Ha elkerülnek bennünket a sérülések, és mindenki hadra fogható lesz a tavasz folyamán, mindenképpen sokat számítana, hiszen ebben az esetben tudunk cserélni minőségben is.