Nemzetközi labdarúgás

Konan duplája elég volt a VfB Stuttgart ellen

Mirko Slomka csapata immár öt mérkőzés óta veretlen a német bajnokságban, miután kiküzdötte a sikert a vendégek ellenében. Az első harminc percben mindkét csapat játéka akadozott, azonban egy árnyalattal jobbak voltak a hazaiak, s ez a labdabirtoklásban is megmutatkozott. Az elefántcsontparti támadó, Didier Ya Konan a 35. percben szerezte meg a vezető találatot: egy beívelést követően egy lepattanó lövés került elé, s tizenegy méterről a kapuba bombázott (1-0). A második félidőben a Stuttgart sokat tett az egálért, az egyenlítésre végül a 74. percben került sor: Fromlowitz hatalmas hibáját kihasználva Niedermeier szerzett gólt (1-1). Mégsem örülhettek sokáig a döntetlennek a vendégek, mivel két perccel később Konan a tizenhatos jobb oldaláról ismét betalált (2-1). A Hannover pillanatnyilag 31 pontos és a második, míg a Stuttgart tizenhatodik és 12 pontos.

Bundesliga, 16. forduló

Hannover 96-Vfb Stuttgart 2:1 (1:0)

Gólszerzők: Konan (35′, 76′), ill. Niedermeier (74′).

 

Az első félidő összefoglalója és Konan első gólja.