Spanyol foci

„Komplett hülyeség!” – Flick nekiment a sajtónak Yamal miatt

Kép forrása: Javier Borrego / AFP7 via Getty Images

Hansi Flick tagadta a spanyol sajtóértesüléseket, miszerint a Barcelona vezetősége beavatkozott volna Lamine Yamal fegyelmezésébe. A német edző szerint sem Deco, sem más klubvezető nem kért tőle semmiféle kivételezést a fiatal tehetség ügyében.

A Barcelona német vezetőedzője hevesen reagált a Cadena SER által közölt hírekre, amelyek szerint Yamal különleges bánásmódban részesült a klub részéről.

A 18 éves támadó az elmúlt hat hétben mindössze kétszer lépett pályára, legutóbb a Paris Saint-Germain ellen játszott végig tétmeccset, azóta viszont sérülés miatt hiányzik.

Éppen a BL-címvédő elleni meccshez köti vádjait a portál, hiszen úgy értesültek, hogy a szélső eredetileg nem kezdett volna a találkozón, miután késve érkezett egy csapatmegbeszélésre.

A csapatainál híresen komoly fegyelmet tartó Flick állítólag emiatt ki is hagyta volna a kezdőcsapatból, a pletykák azonban azt állították, hogy Deco és a klubvezetés közbelépett, és rávette az edzőt, hogy változtasson döntésén.

A német tréner dühösen cáfolt mindent:

„Szeretném tudni, honnan veszik ezt a pletykát. Ez komplett hülyeség. Bocsánat a kifejezésért, de ez az igazság. Sem Deco, sem más nem szólt bele a döntéseimbe. Teljes mértékben megbíznak bennem, és soha nem kérnének ilyesmit. Aki ezt állítja, az hazudik.”

Flicket arról is kérdezték, aggódik-e Yamal magánélete miatt, tekintve, hogy a fiatal sztár döntései körül egyre nagyobb a médiafigyelem.

A vezetőedző kijelentette, hogy játékosa hozzáállásával semmilyen gond nincs.

„A legfontosabb, hogy az edzéseken keményen dolgozik, és jó a hozzáállása. Ez így tökéletes. A magánélete az ő dolga, nem az enyém, amíg a pályán mindent belead.”

A német szakember ezzel egyértelmű üzenetet küldött: a Barcelonánál nincs kivételezés, és az öltözőn belüli fegyelmet kizárólag ő határozza meg.