Egyéb

Kokó is kiakadt a botrányos bokszmeccsen, vihart kavart az NB I-es edző – Ez gáz!

A sport365.hu Ez gáz! címû rovatában ezen a héten rendhagyó módon a megszokott öt helyett ezúttal három kínos, röhejes, meghökkentõ, ciki, egy szóval gáz sztorit gyűjtött össze a sport világából, a rovatban azonban Nektek, olvasóknak is komoly szerepet szántunk.

Mi megírjuk a sztorikat, bemutatjuk a leggázabb videókat, fotókat, kellõen kritikus hangnemben szét is marcangoljuk egy kicsit õket, de aztán Ti jöttök! Minden héten ugyanis Olvasóinkra bízzuk annak eldöntését, mi a hét leggázabb sztorija.

Az aktuális kiadásban szereplõ történetekre ugyanis szavazhattok, így csakis rajtatok múlik, ki, vagy mi lesz a "Hét Gáza" megtisztelõ cím boldog és büszke nyertese! Nézzük is a három jelöltet.

 

1. Forr a levegő Pécsen, Supka mindenkit magára haragított

Nem lehet mostanában jó érzés Supka Attilának lenni. Nem elég, hogy a nyáron nagyon komoly összegből megerősített együttes vergődik a bajnokságban és a Magyar Kupából is kiesett, a tréner egy nyilatkozatával szinte az egész klubot magára haragította. Ehhez mindössze annyira volt szüksége, hogy a Tiszaújváros elleni óriási MK-égést követően a játékosokra hárította a felelősséget és kijelentette, a meccsen jól látszott, egyesek miért vannak távol az első csapattól. A mecsekiek teljhatalmú tulajdonosa, Matyi Dezső viszont úgy tűnik, nem az a fajta ember, aki mérlegelés nélkül kiáll edzője mellett, ugyanis az elöljáró éppen Supkát jelölte meg felelősként a csapat sorozatos kudarcaiért, mondván a kezdőt ő állítja össze, vigye is el a balhét. A tulaj igen kemény szavakkal illette a szakembert, akinek megnyilvánulásai nem csak nála verték ki a biztosítékot, hanem szinte az egész klubvezetésnél. A gyenge szereplés ellenére azonban Matyi Dezső nem a jól megszokott utat választotta és nem rúgta ki Supkát, hanem türelmesen várja, hogy mit képes kihozni a tréner a jelenlegi helyzetből, ha már annyi pénzt elköltött nyáron a csapat megerősítésére. Hogy az eset miért került be eheti Ez gáz rovatunkba? Mert úgy gondoljuk, egy csapat rossz szereplése nagyban az edző érdeme is. Supka nyáron Matyi Dezső elmondása szerint annyi pénzből erősíthetett, amennyiből pécsi edző még soha, ennek ellenére a "Munkásnak" se játéka, se eredményei nem nagyon vannak. Ráadásul nemrég két olyan játékost is elküldtek Baranyából, akit a tréner kérésére igazol le a klub. Alapvető probléma, hogy a magyar edzők hajlamosak azt hinni, csak a játékosok hibásak azért, ha gyengén teljesít a csapat, önkritikát a legritkább esetben gyakorolnak. Pedig néha kellene. Egyetértesz? Szavazz a lap alján!

 

2. Óriási bokszbotrány, Kokó is felszólalt

A profiboksz világát jól ismerők számára nem meglepő, hogy botrányos meccsről számolunk be, hiszen mostanában elharapództak az "érdekes" bírói ítéletek. Így volt ez múlt hétvégén is, amikor a cirkálósúly bajnoka, Marco Huck finoman szólva is bírói hátszéllel védte meg WBO-világbajnoki övét. A bírók döntésén még a szurkolói is kiakadtak, hát még a legyőzött ellenfél, Firat Arslan, aki szerint kirabolták őt. A mérkőzés akkor vált számunkra még érdekesebbé, amikor csata magyar ellenőre, Kovács Kokó István is megszólalt az ügy kapcsán. A korábbi klasszis igen kemény hangvételű jelentést írt a WBO-nak, a szövetség pedig nem is maradt rest, elrendelte a meccs visszavágóját. Rovatunk eheti kiadásába azért került be az eset, mert a sportot és az ökölvívást szeretők aligha az érdekek harcára kiváncsiak egy-egy meccsen, inkább a két főszereplő tiszta küzdelmére. Sajnálatos, hogy vannak olyanok, akik ebbe belerondítanak. Szerinted is? Szavazz a lap alján!

 

3. Nőtől ritkán látni ekkora sportszerűtlenséget

Az Ez gáz! rovat eheti felhozatalába egy futballmeccsen történt eset is bekerült ezúttal. Egyrészt azért, mert különösen kirívó sportszerűtlenségről van szó, másrészt azért, mert nő követte el. A jelenet egy amerikai egyetemi női focimeccsen játszódott le. Az egyik játékos tisztázatlan okokból egy bedobásnál labdával fejbe dobta az ellenfél egyik, neki háttal álló tagját. A labda ezután ismét az oldalvonalon túlra gurult, a beodbást pedig ugyanaz a játékos végezte el és nemes egyszerűséggel a másik játékos arcába vágta a labdát. A bíró sárga lappal büntette a vétkest. Persze, lehetne azt mondani, hogy az ellenfél akadályozta a beadást és ezért dobta fejbe a lány, de ez nem magyarázat. Az pedig, hogy kétszer is megtette, duplán sportszerűtlen és érthetetlen dolog. A legszomorúbb pedig az, hogy mindez egy női focimeccsen történt. Szavazz, ha szerinted is ez volt az elmúlt hét leggázabb sportsztorija!

Íme az eset videón a könnyebb döntés érdekében: