Nemzetközi labdarúgás

Klubja is elmeszelte a náci karlendítéssel ünneplő játékost

""

A szezon végéig nem szerepelhet csapatában Giorgosz Katidisz, az AEK Athén futballistája, aki szombaton náci karlendítéssel ünnepelte gólját a Veria ellen 2-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen.

Az erről szóló döntést kedden este közölte a klub, amely nyitva hagyta azt a kérdést, hogy a 20 éves játékos a jövőben az egyesület kötelekében maradhat-e. "Erről a nyáron születhet döntés" – áll a közleményben.

A labdarúgó egyébként hétfőn maga is azt kérte, hogy egy időre mentsék fel a játék alól, és a tettét "elfogadhatatlannak" minősítette.

"Nem tudom visszaforgatni az idő kerekét, de azt szeretném egyértelművé tenni, hogy nem vagyok fasiszta, neonáci vagy rasszista" – mondta a fiatal középpályás.

Az eset után a görög szövetség örökre eltiltotta a válogatottságtól Katidiszt, aki korábban az U19-es nemzeti együttes kapitánya volt. A szervezet szerint nyílt provokációról van szó, amely a nácik áldozatainak hozzátartozói mellett a labdarúgás humánus jellegét is megsértette.

Katidisz közvetlenül a történtek után még így magyarázkodott: "Csapattársamra, Mihalisz Pavliszra mutattam a lelátón, aki egészségi problémákkal küszködik, és neki ajánlottam a gólomat."