Nemzetközi labdarúgás

Kiütéssel indult a Gattuso-éra, Mbappé utolérte Henryt

Kép forrása: Mattia Ozbot/Getty Images

Az olasz válogatott elsősorban lehengerlő második félidejének köszönhetően 5-0-ra verte Észtország együttesét Bergamóban. Franciaország 2-0-ra nyert Ukrajna legjobbjai ellen Wroclawban.

Olaszország – Észtország 5-0 (0-0)

Az első játékrészben még jól tartotta magát a balti válogatott, a szünet után viszont kis túlzással minden összejött az olaszoknak.

Moise Kean törte meg a gólcsendet, majd Retegui és Raspadori két perc alatt eldöntötte az érdemi kérdéseket.

A hajrában a Közel-Keletre szerződő kilences ismét beköszönt, a hosszabbításban pedig Bastoni állította be a végeredményt.

Ukrajna – Franciaország 0-2 (0-1)

Michael Olise folytatta remek sorozatát és immáron ötödik gólját szerezte ötödik tétmeccsén a szezonban.

A vendéglátó Rebrov-csapat a második 45 percre feljavult, azonban ez sem volt elég a pontszerzéshez.

A végeredményt egy „Realos” összjáték végén (Tchouaméni adta a gólpasszt – a szerk.) Kylian Mbappé állította be a 82. percben.

A királyi gárda támadója 51. találatát szerezte a gall nemzeti együttesben, így utolérte Thierry Henryt a második helyen a franciák örökgóllövőlistáján.

Eredmények:

  • B csoport, 1. forduló:

Svájc-Koszovó 4-0 (4-0)

Szlovénia-Svédország 2-2 (0-1)

  • C csoport, 1. forduló:

Dánia-Skócia 0-0

Görögország-Fehéroroszország 5-1 (4-0)

  • D csoport, 1. forduló:

Ukrajna-Franciaország 0-2 (0-1)

Izland-Azerbajdzsán 5-0 (1-0)

  • I csoport:

Moldova-Izrael 0-4 (0-2)

Olaszország-Észtország 5-0 (0-0)

  • L csoport:

Montenegró-Csehország 0-2 (0-1)

Feröer-szigetek – Horvátország 0-1 (0-1)