Angol foci

Kiütéssel „állt bosszút” az Arsenal, nem bírt a sereghajtóval az MU

Kép forrása: Justin Setterfield/Getty Images

Véget ért az Aston Villa tizenegy győzelemből álló szuperszériája, az Arsenal pedig biztosan az első helyen szilveszterezhet.

December 6-án az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Aston Villa véget vetett az Arsenal 18 meccses veretlenségi szériájának. Akkor Unai Emery együttese az utolsó másodpercekben szerzett góllal 2-1-re győzött hazai pályán az Ágyúsokkal szemben.

Mikel Arteta legénységének nem kellett sokat várni a visszavágás lehetőségére, ugyanis még 2025-ben összecsapott egymással újra a két gárda. Az Arsenalnál visszatért Gabriel a védelembe, ám így is volt fontos hiányzójuk Declan Rice személyében, de ez sem jelentett gondot a londoniak számára. Az álmoskás első félidő után a második negyvenöt perc igazi Arsenal-gálát hozott.

Már a szünet után egy szögletet követően előnybe került az Arsenal, Emiliano Martínez ejtette ki a labdát, ami végiggurult Gabriel lábán és úgy be a kapuba. Néhány perccel később Martin Odegaard labdaszerzéséből mehetett lendületből Arteta csapata, a norvég karmester pedig zseniális gólpasszt adott Zubimendinek, aki kettőre növelte az Ágyúsok előnyét.

A 69. percben Leandro Trosard is eredményes tudott lenni, aki pályafutása során már negyedszer vette be az Aston Villa kapuját Arsenal játékosként. A gól kissé nehezen született meg, ugyanis két leshelyzetet is videóztak a VAR-szobában, de végül egyik szituáció sem volt szabálytalan.

A meccs vége felé Arteta pályára küldte azt a Gabriel Jesust is, aki nemrégiben tért vissza közel egyéves sérüléséből és alig egy perccel a beállása után megszerezte idénybeli első gólját a bajnokságban. Ráadásul a brazil támadó nem akármilyen lövést tekert Emilliano Martínez kapujába.

A mérkőzés végén még Watkins is betalált egy kisebb Raya-hiba után, de ez már csak az eredmény kozmetikázásra volt elegendő. Az Aston Villa így zsinórban tizenegy megnyert meccs után botlott ismét a Premier League-ben, s ezzel a sikerrel az Arsenal hat pontra el is lépett a birminghami riválisától. Valamint az is biztossá vált, hogy az új esztendőt is a bajnokság élén kezdik majd, ugyanis jelenleg 5 pont az előnyük az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Manchester City előtt.

Október után szerzett ismét pontot a sereghajtó Wolverhampton

A Manchester United a hagyományos Boxing Dayen 1-0-ra győzött a Newcastle ellen. Joggal reménykedhettek az MU-szurkolók, hogy a sereghajtó és eddig nyeretlen Wolverhampton elleni hazai pályán sikerül újabb győzelmet aratni Ruben Amorim legénységének, amivel akár a top 4-ben is zárhatták volna az óévet.

Ráadásul a Wolves október óta nem szerzett pontot a PL-ben, azóta minden meccsüket elveszítették. S itt is így indult, hiszen a 27. percben Zirkzee góljával előnybe került a manchesteri gárda. Ám erre még a szünet előtt sikerült válaszolni a vendégeknek, Krejci volt eredményes a pocsék hazai védekezést követően.

A mérkőzés hosszabbításában a Newcastle ellen győztes gólt szerző Patrick Dorgu megint majdnem hős lett, de les miatt végül érvénytelen volt a találata, így maradt az 1-1.

Premier League, 19. forduló, eredmények

  • Arsenal–Aston Villa 4–1 (Gabriel 48., Zubimendi 52., Trossard 69., Gabriel Jesus 78., ill. Watkins 90+4.)
  • Manchester United–Wolverhampton Wanderers 1–1 (Zirkzee 27., ill. Krejcí 45.)
  • Burnley–Newcastle United 1–3 (Laurent 23., ill. Joelinton 2., Wissa 7., Bruno Guimaraes 90+3.)
  • Chelsea–AFC Bournemouth 2–2 (Palmer 15. – 11-esből, E. Fernández 23., ill. Brooks 6., Kluivert 27.)
  • Nottingham Forest–Everton 0–2 (Garner 19., Barry 79.)
  • West Ham United–Brighton & Hove Albion 2–2 (Bowen 10., Lucas Paqueta 45+4. – 11-esből, ill. Welbeck 32. – 11-esből, Veltman 61.)

Csütörtökön, január 1-én játsszák

  • 18.30: Crystal Palace–Fulham
  • 18.30: Liverpool–Leeds United (Tv: Spíler1)
  • 21.00: Brentford–Tottenham Hotspur (Tv: Match4)
  • 21.00: Sunderland–Manchester City (Tv: Spíler1)