Jégkorong

Kísértett a múlt: ismét vereség a hosszabbításban az olaszoktól

""

Az olaszok győzelemmel, a magyarok a japánok elleni vereséggel kezdték a tornát.
    
A kapuban ezúttal a válogatottba másfél év után visszatérő Budai kezdett, ő ráadásul a helyi Miskolci Jegesmedvék elsőszámú hálóőre is. Az előző napon védő Bálizs, valamint Szélig, Azari és Dubek maradt ki a keretből.  

A magyarok megpróbálták diktálni a tempót az élvonalba Budapesten feljutott olaszok ellen. Főleg Budainak akadt dolga, de ő állta a rohamokat. Mindkét oldalon maradt ki emberelőny, és viszonylag fegyelmezett volt a két válogatott védekezése. Orbán fülét eltalálta a korong, és több öltéssel kellett összevarrni a sérült testrészt, ám a védő tudta folytatni a játékot.
    
A második harmad elején többször is emberhátrányban játszottak a magyarok, majd amikor 4 a 4 ellen folyt a meccs, Iori lábáról a kapuba került a pakk. Az osztrák bíró szerint nem volt szándékos rúgómozdulat, így vezetést szereztek a vendégek. 54 másodperc múlva jött az egyenlítés, 4 a 3 ellen Vas kapáslövése csapódott a léc alá. Az elsőszámú magyar támadósor folytatta a jó sorozatot, és öt perc múlva Hári – aki a nemzeti csapatban pénteken debütált – kihasználta, hogy minden olasz védő másra figyelt, és egészen a kapuig menetelt. Ez volt élete első felnőtt válogatottbeli találata. A magyar válogatottnak ez volt a 100. gólja az olasz ellen.
    
A harmadik harmadban többször is emberhátrányba került a magyar csapat, és a hetediket gólra váltotta a rivális: Rocco lábán irányt váltott a korong, így lett 2-2.
    
A hirtelen halálban egyetlen védelmi megingás elég volt Iorinak, és közelről nem hibázott.

Kevin Primeau szövetségi kapitány:

"Nagyon jó meccset játszottunk, sokat lehetett gyakorolni az emberelőnyt és – hátrányt. Ezekkel nagyrészt elégedett voltam, pedig sok embert kipróbáltam ilyen helyzetekben. Persze a sportban fontos a győzelem, de most mégis azt emelném ki, hogy sok játékos jó arcát mutatta a kiélezett szituációkban."

2. forduló:
Olaszország-Magyarország 3-2 (0-0, 1-2, 1-0, 1-0), hosszabbítás után

gól: Iori (29., 63.), Rocco (57.), illetve Vas (30.), Hári (35.)

Korábban:
Japán-Ausztria 5-1 (2-0, 2-1, 1-0)

gól: Tanaka R. (15., 30.), Domeki (20.), Janadori (39.), Ueno (59.), illetve Fischer (25.)
    
    Az állás: 1. Japán 6 pont, 2. Olaszország 5, 3. Magyarország 1, 4. Ausztria 0

    Pénteken játszották
      1. forduló:
Japán-Magyarország 5-3
Olaszország-Ausztria 3-2

      A további program:
      vasárnap, 3. forduló:
Olaszország-Japán 13:30 ó
Magyarország-Ausztria 17 ó