Kirabolták a futballista házát, miközben meccset játszott a Ligue 1-ben
Andrey Santos gólt lőtt a Lille ellen szombaton. Csapata a Strasbourg pedig 2-1-re győzött. Azonban nem lehetett felhőtlen az öröme, mert miközben ő a pályán volt, addig kirabolták a házát.
A brazil játékos a Chelsea-től került az angol klub „testvércsapatához” kölcsönbe és kifejezetten jó szezonja van. Hiszen 19 mérkőzésen nyolc gólt lőtt eddig.
Az egyik éppen szombaton a Lille ellen született. A Strasbourg győzött is 2-1-re, így már közelebb van a nemzetközi kupainduláshoz, mint a kieséshez.
A meccs után meg is ünnepelték a sikert az öltözőben a társakkal. Majd elindult haza, azonban az otthonában nem várt meglepetés fogadta.
Ugyanis Andrey Santos házát kirabolták a Lille elleni találkozó alatt.
A tolvajok alaposan felkészültek nemcsak abból, hogy mikor nem lesz otthon, hanem abból is, hogy mit vigyenek el.
A Le Parisien információi szerint a Strasbourg játékosától 500 ezer euró értékben loptak el értéktárgyakat és ékszereket.
Andrey Santos első elkeseredésében egy Instagram-sztoriban rögtön elmesélte a rablást, de később törölte a bejegyzést, vélhetően a rendőrség kérésére.
Santosnak így korántsem kezdődött jól az év. Persze ha a szezon végén a Chelsea visszavinné Londonba a kölcsönből, akkor az biztosan kárpótolná mindenért.