A dvtk.eu írását változtatások nélkül közöljük.
A 2018-as világbajnoki ezüstérem által fémjelzett horvát futballkultúra új edzői generációjának tagja, Zoran Zekić lett a DVTK vezetőedzője. A 46 éves szakember eddigi pályafutása során a nemzetközi porondra vezette az eszéki csapatot, ahol többek között a PSV Eindhovent is búcsúztatták.
Ezen kívül Moldovában bajnoki címet és két kupagyőzelmet is ünnepelhetett.
Egy kiváló eredményekkel és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező edzőt igazoltunk a DVTK vezetőedzői posztjára – nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Korábban több nehéz feladatot is sikerrel oldott meg, és hiszek benne, hogy közösen sikerrel vesszük az elmúlt évtized legnagyobb kihívását.
"Dolgozni jöttem Diósgyőrbe, ahol egy hatalmas kihívás vár rám, de hiszek magamban, a stábban, a játékosokban és mindenki másban a klubban – mondta Zoran Zekić. – Most nincs sok idő beszélni, mert rengeteg munka vár ránk, meg kell értetni a labdarúgókkal, hogy mit várok tőlük a pályán és a pályán kívül.
Tisztában vagyok vele, hogy nehéz a helyzet, de pozitív személyiségként hiszek abban a munkában, amit a rohamosan közelgő bajnoki rajt előtt elvégzünk."
Az egykori középcsatár -, aki pályafutása nagy részében hazájában játszott, Izraelben pedig bajnoki címet nyert – tíz éve egy zágrábi kiscsapatnál kezdte edzői pályafutását.
2013-ban Moldovába költözött, ahol olyan meggyőző munkát végzett a Sheriff második csapatánál, hogy kinevezték az első csapat élére. Már az első évben egymás után jöttek az eredmények, végül a bajnokkal azonos pontszámmal bronzérmet nyertek, és a kupát is felemelték.
Erre felfigyeltek szülővárosában és nevelőklubjában is, hazahívták az NK Osijek élére. A 2016/2017-es idényben a 4. helyen végeztek a bajnokságban, és jogot szereztek a nemzetközi kupában való indulásra, éz Európa Liga selejtezőjében egészen a negyedik körig meneteltek. Az andorrai Santa Colomna ellen hozták a kötelezőt, de a svájci FC Luzern ellen már bravúrra volt szükség, a holland PSV Eindhoven búcsúztatására pedig sokan felkapták a fejüket. Végül az osztrák Austria Wien idegenben lőtt góllal állította meg őket.
A következő idényben megismételték a bajnokságban elért eredményt, az EL-selejtezőben azonban nem volt szerencséjük, már a második körben búcsúztatta őket a Glasgow Rangers.
Eszéken a mai napig ő a leghosszabb ideig hivatalban lévő edző, 1305 nap alatt 152 hivatalos mérkőzésen irányította a csapatot (69 győzelem, 43 döntetlen, 40 vereség).
Miután távozott az eszéki kispadról, 2019 tavaszán visszatért a Sheriffhez, és az idényből hátralévő mérkőzéseken veretlenül (17 győzelem, 4 döntetlen) nyertek bajnokságot, valamint ismét elhódították a kupát. A következő évben is jól szerepeltek (mind a 15 meccset megnyerték), de októberben lemondott az első helyen álló csapat éléről.
Csütörtökön érkezett Diósgyőrbe, és a délutáni edzést már ő tartja.
Borítókép: dvtk.eu
Forrás: dvtk.eu