Tenisz

Kiki Bertensnek öt meccslabda is kevés volt a döntőben

Az amerikai Alison Riske három szettben legyőzte az első helyen kiemelt holland Kiki Bertenst a ‘s-Hertogenbosch városában zajló füvespályás tenisztorna női versenyének vasárnapi döntőjében.

 
A világranglista negyedik helyezettje 6:0-ra megnyerte az első szettet, majd a másodikban 4:1-re vezetett, és bár később öt meccslabdája is volt, egyiket sem tudta kihasználni. Riske (61.) a rövidítésben egyenlített, majd az esőszünetet követően a harmadik felvonásban a győzelmet is megszerezte.
 
Bertens 12. alkalommal játszott döntőt WTA-tornán, és kilenc siker mellett harmadszor veszített. Ellenfelének nyolc fináléból ez volt a második győzelme.

Eredmények, döntő:
nők, 250 ezer dollár (71 millió forint) összdíjazás:
Riske (amerikai)-Bertens (holland, 1.) 0:6, 7:6 (7-3), 7:5
 
Fotó forrása: Bryn Lennon/Getty Images for LTA