Olimpia 2016

Kikapott, majd balhézott a paralimpián a futóklasszis

"Oscar
   
Az augusztusban a londoni olimpián 400 méteren elődöntős, 4×400-on döntős dél-afrikai sprinter magyarázata szerint az őt végül 0.07 mp-cel legyőző brazil Alan Oliveira (21.44 mp) a rendkívül hosszú művégtagjai miatt tudta nagy hátrányát ledolgozni vele szemben.
   
"Alan nagyszerű atléta, ezt nem akarom kétségbe vonni, de ő és a hozzá hasonló srácok sokkal magasabbak, s az általa használt lábakkal szemben egyszerűen nem lehet versenyezni" – háborgott a négyszeres paralimpiai bajnok Pistorius, aki állítása szerint ezt a problémát már hetekkel ezelőtt jelezte a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságnak (IPC), ám hiába. – Mindenki láthatta, milyen nagy volt a hátránya. Korábban még soha nem futott 22 mp-en belül, s úgy vélem, ő erre nem is lenne képes. A nemzetközi bizottság jelenlegi szabályai sajnos lehetővé teszik, hogy egyes versenyzők hihetetlenül magasak lehessenek."
   
Az IPC visszautasította Pistorius kijelentéseit, s közleményben hangsúlyozta, hogy szigorú szabályok vannak a művégtagok hosszát illetően, Oliveiráé pedig minden előírásnak megfelel. A bizottság ugyanakkor azt is jelezte, nyitott a kérdés megvitatására, és szívesen tárgyalnak majd Pistoriusszal később.
   
A dél-afrikai vágtázó – akinek születési rendellenességek miatt 17 hónapos korában mindkét lábszárát amputálták – saját művégtagjai miatt még a 2008-as olimpia előtt volt harcban a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (IAAF).
 
A szervezet ugyanis sokáig nem járult hozzá ahhoz, hogy az épek között versenyezhessen, mert egyes szakértői vélemények szerint a speciális protézisek a táv második felében jogosulatlan előnyt biztosítanak számára. Pistorius később mégis megkapta az engedélyt, így indulhatott el a londoni olimpián is.