Angol fociÁtigazolási hírek

Kifuthat az időből a Liverpool: kiszemelt van, megoldás még nincs jobbhátvéd-poszton

Kép forrása: Getty Images

A Vörösök nem tettek le arról, hogy még a télen megerősítsék védelmüket, az idő azonban vészesen fogy, a tárgyalások pedig nem haladnak zökkenőmentesen.

A Liverpool továbbra is megerősítené védelmének jobb oldalát. Ennek érdekében tárgyalások is zajlanak a potenciális célpontokkal — jelentette Fabrizio Romano.

Az átigazolási specialista szerint történt ugyan kapcsolatfelvétel az Inter sztárjának, Denzel Dumfries-nek az ügyében, de egyelőre nem jutottak dűlőre a felek.

Nem érkezett ajánlat, és nem haladt konkrét szakaszba az ügy — csupán kezdeti egyeztetés történt.

A Premier League címvédőjénél több alternatíva is napirenden szerepel. A Liverpool vezetői nem zárkóznak el attól, hogy még a téli ablak zárásáig történjen előrelépés a jobbhátvéd-igazolás terén.

A piacon korábban több név is felmerült, ám például a Feyenoord fiatalja, Givairo Read sérülése miatt kiesett a listáról.

A legfrissebb információk szerint a klub tárgyalásokat folytat Lutsharel Geertruida megszerzéséről. A játékos neve már konkrét célpontként került elő.

Az első kapcsolatfelvétel már megtörtént. Fabrizio Romano szerint a Liverpool a Sunderlandet is megkereste, és elindultak az egyeztetések klub és klub között.

A történetben kulcsszereplő Arne Slot. A liverpooli vezetőedző jól ismeri Geertruidát még a Feyenoordnál töltött időszakából. Ez gyorsíthatja a folyamatot. A szakmai stáb pontosan tudja, mit kapna a holland védővel.

Az idő azonban vészesen fogy. Az utolsó órák minden bizonnyal tartogatnak még izgalmakat az Anfield háza táján.