Nemzetközi labdarúgás

Kifakadt Szoboszlai csapattársának ügynöke, összeesküvést sejt

 Emil Forsberg az idei szezonban az eddig látottak alapján jóval kevesebb játékidőt kap majd, mint az előző években.

A Bundesligában eddig két fordulót játszottak le, ezalatt a svéd középpályás pusztán 5 percet kapott.

A 30 éves játékos ügynöke élesen kritizálta emiatt a Forsberget foglalkoztató Red Bull Lipcsét.

„Emil mindig ott volt a klubbért. Most van egy kis rotáció a kezdőben, mivel sok támadójátékos van a csapatban, ezzel nincs is semmi gond. A gond azzal van, hogy Emil nem része ennek a rotációnak!”

„Jól edz, megérdemli a tiszteletet, viszont vannak olyanok a klubnál, akik szerint ez nem így van.” – mondta a Bildnek az ügynök.

„Természetesen Emilnek igazodnia a kell az edző által kértekhez, de ezúttal más van a háttérben. Nem Tedesco vagy a vezérigazgató miatt nem játszik! Van valaki a klubnál, aki befolyásolja az edző döntéseit és a Salzburgból érkező játékosokat preferálja.”

Konkrét nevet nem mondott Cetinkaya, de vélhetően a sportigazgatóra, Christopher Vivellre gondolt, akinek van múltja az osztrák csapatnál.

Mindemellett a Bild arról is beszámolt, hogy a svéd válogatott játékosért az Aston Villa érdeklődik. Elképzelhető, hogy az ügynök azt a transzfert készíti elő ezzel a „műbalhéval”?

Emil Forsbergs agent Hasan Cetinkaya on his lack of playing time;

"There are a few attacking players in the rotation, that’s okay. What’s not okay is that Emil isn’t in the rotation. Emil trains well and deserves respect. But it’s people at the club that doesn’t think that way." pic.twitter.com/sJ7ia4dRrM

— ???????? (@SwedeStats) August 16, 2022

Fotó: Boris Streubel/Getty Images