Nemzetközi labdarúgás

Kiértékelték a VAR első évét a spanyol bajnokságban

A Spanyol Játékvezetői Bizottság (CTA) sikeresnek ítélte az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a videobíró-rendszert (VAR), amit az idény elején vezetettek be a La Ligában.

 
Carlos Velasco Carballo, a CTA elnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a játékvezetők nagyon jól alkalmazkodtak az új rendszer jelentette változásokhoz, csakúgy, mint a szurkolók és a média.
 
"Olyan, mintha mindig a VAR-ral játszottunk volna" – tette hozzá, majd kitért az adatokra is.
 
Ezek szerint a bajnoki idény 380 összecsapásán 4293 akciót ellenőriztek a VAR segítségével, meccsenként átlagban 12 alkalommal. A játékvezetők 121 esetben kaptak tényleges játékhelyzetben segítséget a VAR-rendszertől, és 114 alkalommal elfogadták annak javaslatát. A játékvezetők 60 esetben gólnál kaptak megerősítést a VAR-rendszertől.
 
A játékosok reklamálása 17,3 százalékkal, míg a szimulálások száma 68 százalékkal csökkent az előző idényhez képest.
""
Fotó forrása: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images