Kiderült, miért mondott nemet a Fradinak a világbajnok klasszis
A Ferencváros már megegyezett Laura Glauserrel a folytatásról, a szerződés mégsem került aláírásra. Hétfőn az is kiderült, milyen személyes ok vezette a hálóőrt a távozás felé.
Laura Glausert szerette volna megtartani a zöld-fehérek női kézilabdacsapata, a hosszabbításról szóló megállapodás gyakorlatilag készen állt, ám a francia világbajnok kapus végül visszalépett az aláírástól.
A klub január 20-án jelentette be a távozását (Janurik Kinga, Dragana Cvijics és Orlane Kanor mellett – a szerk.) akkor még csak annyit közölve, hogy Glauser személyes okokra hivatkozva változtatta meg döntését, és 2026 nyarától a Rapid Bukarestben folytatja pályafutását.
A háttérről most a Sport TV adott pontosabb képet.
A csatorna Harmadik félidő című műsorának hétfői adásában kiderült, hogy Glauser párját, a Fradi balátlövőjét, Orlane Kanort követi a román fővárosba.
Mivel Kanor nem kapott új szerződést a zöld-fehéreknél, a kapus nehéz helyzetbe került. Vagy marad Budapesten, miközben a család két országban él, vagy a biztos folytatás ellenére is a magánéletet helyezi előtérbe.
Paál László sportigazgató elárulta, a klub vezetése és Jesper Jensen vezetőedző is számolt Glauserrel a következő idényben. Sőt, mindhárom kapus elfogadta a szakmai terveket.
A döntés azonban az utolsó pillanatban változott meg, és mint Paál fogalmazott, a kapus számára a család volt az első.
Jesper Jensen megerősítette: tudták, hogy Kanor távozása Glauser elvesztését is magával hozhatja, a döntést pedig teljes mértékben tiszteletben tartják.
Laura Glauser 2024-ben érkezett a Ferencvároshoz, amellyel Magyar Kupát nyert, korábban pedig Győrben is komoly sikereket ért el.
A Fraditól való búcsúja így nem szakmai okokból, hanem egy ritkán ilyen nyíltan vállalt, emberi döntés következményeként vált véglegessé.