Kiderült, kiket kaphat a magyar válogatott az NL B Ligájában!

Az UEFA Nemzetek Ligája osztályozóinak befejeztével kialakultak a kalapok a sorozat következő, 2026/27-es kiírására.
Mint ismert, Marco Rossi csapata a Törökország elleni osztályozón 6-1-es összesítéssel búcsúzott az A-Liga küzdelmeitől így a 2026-os világbajnokság után a második, B jelű divízióban kezdi meg szereplését, akárcsak 2020-ban.
Az alábbi együttesek alkothatják majd a B-Liga mezőnyét, s a Nemzetek Ligájában eddig elért eredmények alapján az országok kiemelése (amennyiben az UEFA megmarad az eddigieknél – a szerk.) is ismert.
A magyar válogatott az első kalapból várhatja a – vélhetően 2026 februárjában rendezendő – sorsolást Skócia, Lengyelország és Izrael nemzeti együttese mellett.
A második „sor” sem panaszkodhat, hiszen Svájc személyében Eb-negyeddöntőst is találhatunk itt, valamint a szerbek ellen búcsúzó Ausztria, de Bosznia-Hercegovina és Ukrajna is helyet kapott.
2026-27 UEFA Nations League B
Pot 1: 🏴 🇭🇺 🇵🇱 🇮🇱
Pot 2: 🇨🇭 🇧🇦 🇦🇹 🇺🇦
Pot 3: 🇸🇮 🇬🇪 🇮🇪 🇷🇴
Pot 4: 🇸🇪 🇲🇰 NIR 🇽🇰— We Global Football (@We_Global) March 23, 2025
A harmadik kalap komoly presztízscsatákkal kecsegtet a mienk számára. Ebből a négyesből Szlovénia, Románia, Írország és Georgia közül kerülhet ki ellenfelünk.
A negyedik kalapból is alaposan „belehúzhatunk”. Ide a remek formának örvendő, világklasszis támadókkal felálló Svédország, Észak-Macedónia, Észak-Írország és Koszovó kapott besorolást.
Persze nem szabad ennyire előretekinteni. Szoboszlai Dominikékra előbb a 2026-os világbajnokság selejtezősorozata vár. Majd – remélhetőleg – a jövő nyári világverseny után – Magyarország megkezdheti menetelését, hogy visszajusson az elitbe.