Kézilabda

Kiderült, ki az a menedzser, aki megkárosította volna a Fradit

Ahogyan arról korábban mi is írtunk, egy sportmenedzser a Ferencváros saját játékosát felhasználva próbálta volna meg megkárosítani az egyesületet. Mint azt most a PestiSrácok felfedte, Farkas Mátyás sportmenedzser volt az, aki az FTC női kézilabda-szakosztályának megrövidítésével hízlalta volna saját pénztárcáját.
 
A portál napok óta foglalkozik a Fradit lehúzni szándékozó sportmenedzser ügyével, most a bizonyítékaikat is közreadták. A PestiSrácok.hu által felgöngyölített ügy jól mutatja, hogy egyes sportmenedzserek hogyan hálózták be a magyar sportot és hogyan gázolnak át mindenkin és mindenen. A menedzser még nem szólalt meg az ügyben.

"A menedzser a játékos fel- és kihasználásával úgy rövidítette volna meg jelentősen a Ferencvárosi Torna Clubot, hogy más klubok játékos iránti érdeklődését blöffölve új, magasabb összegű fizetést tartalmazó szerződést csikartat ki a klubból az egyébként érvényes szerződéssel rendelkező játékosnak, hogy az új kontraktus megkötésének busás jutalékát maga a menedzser vágja zsebre. A játékosügynök a buliba egy másik, egyébként jó nevű klubot is bevett volna, amelynek az érdeklődő szerepét kellett volna alakítania. Az ügyleten természetesen mindenki bukott volna, kivéve a nagyot kaszáló menedzsert. Az FTC rengeteg pénzt, a másik klub a hitelességét, a játékos pedig a tisztességét és fair, sportemberi nagyságát. A piszkos üzletből azért nem lett semmi, mert a sztárjátékos észnél volt, és elhajtotta a pénzeszsákokra vágyó menedzsert" – írják a PestiSrácok.

Ezt az üzenet váltást tették közzé, mint bizonyíték:

"":