Nemzetközi labdarúgás

Kiderült Jürgen Klopp éves fizetése a Red Bullnál

Kép forrása: Getty Images

Nem aprópénzért vállalta a német tréner a nemzetközi sportigazgatói szerepet.

Klopp 2025. január 1-jén kezdi meg az új munkáját és a sajtóhírek szerint nyolc számjegyű fizetést fog kapni.

A Liverpool korábbi edzője lesz a Red Bull energiaital-gyártó vállalat Global Soccer részlegének vezetője. Vagyis az 57 éves szakember felügyeli majd a Red Bull nemzetközi futballklubhálózatát, amelybe az RB Leipzig, a New York Red Bulls és a Red Bull Salzburg tartozik.

Klopp emellett segít majd a rendelkezésére álló tehetségek felfedezésében, fejlesztésében és támogatásában.

„Elsősorban a Red Bull klubok edzőinek és vezetőinek és mentorának tekintem majd magamat, de végső soron egy egyedi, innovatív és előremutató szervezet tagja vagyok” – nyilatkozta az új pozíciójáról.

Közben kiderült, hogy mennyiért is vállalta mindezt Klopp.

A hírek szerint évi 10-12 millió eurót fog keresni.

A szerződés vélhetően hosszú távú, de állítólag biztosították, hogy felmondhatja szerződését a Red Bullnál, ha vonzó, konkrét ajánlat érkezik máshol. Egészen pontosan felkérik a német válogatott szövetségi kapitányának.

Klopp a „bemutatkozó videóját” így zárta: „Nagyon várom, de most visszamegyek nyaralni. Találkozunk januárban.”