Egyéb sportok

Kiborultak az internetezők a kínai gyorskorcsolyázó alattomos megmozdulásán

A szurkolók felháborodtak a kínai rövidpályás gyorskorcsolyázók csapatát erősítő Fan Ko-hszin alattomos megmozdulásán.

A rövidpályás gyorskorcsolya soha nem szűkölködik a drámában. Mivel a korcsolyázók hatalmas sebességet diktálva próbálnak megszerezni egy-egy pozíciót, az ütközések szinte elkerülhetetlenek.

A pekingi olimpia harmadik versenynapján azonban olyasvalami történt, ami túlmutat az egyszerű versenybaleseten. A női mezőny 500 méteres versenyszámainak negyeddöntőjében az egyik hazai versenyző, Fan Ko-hszin mindent bevetett, hogy megakadályozza kanadai vetélytársának előzését.

A táv utolsó körének felénél a kínai sportoló a harmadik helyen állt, amikor megfogta a pályát kijelölő egyik bóját és nemes egyszerűséggel kanadai ellenfele lábának lökte, aki ettől elvesztette egyensúlyát és a palánknak ütközött. A sors furcsa fintora, hogy a szabálytalanságot elkövető kínai versenyző nem sokkal később megbotlott és szintén kicsúszott. A versenyt követően a bírók végül továbbjuttatták a kanadait, aki végül a nyolcadik helyet szerezte meg.

yep, seems so: pic.twitter.com/XsE4vElgCh

— jake valianes (@mojo_ca) February 7, 2022

Bár nem lehet tudni, hogy a kínai csak a verseny hevében véletlen ért a bójához, vagy szándékosan csúsztatta a kanadai lába alá a műanyagot, a nézők és a közösségi média felhasználói az utóbbira gyanakodnak. Az esetről készült felvételeken pedig mélységesen felháborodtak, amit kommentekben is jeleztek.

Borítókép: Lintao Zhang/Getty Images