Nemzetközi labdarúgás

Kiállt a VAR döntései mellett az UEFA

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hivatalos honlapján kiállt a videóbíró (VAR) döntése mellett, melynek értelmében a játékvezető 11-est ítélt a Manchester United javára a Paris St-Germain ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágójának 93. percében. Ezt Rashford értékesítette, a gól pedig a francia csapat búcsúját jelentette. Ez az eset igen nagy port kavart, pláne, hogy a franciák legnagyobb sztárja, a lelátóra kényszerülő Neymar nagyon élesen kritizálta a játékvezetői döntést, egyenesen alkalmatlannak ítélte a VAR szobában ülőkkel együtt, majd szégyennek nevezte az ítéletet.
 
Diogo Dalot lövése Presnel Kimpembe karját találta el, de a játékvezető csak a lassítások megtekintése után ítélt büntetőt. Az UEFA véleménye szerint Damir Skomina a szabályoknak megfelelően járt el, döntése tökéletesen megfelelt a VAR-szabályoknak. A hivatalos indoklás szerint a videószobában több szögből is megnézték az esetet és jelezték a játékvezetőnek, hogy visszanézésre érdemes esemény történt a büntetőterületen belül. A játékvezető az értesítés után visszanézte az esetet és meggyőződött róla, hogy a lövés kellő távolságból érkezett ahhoz, hogy a védő ne mondhassa azt, hogy váratlanul érte.

Több vitatott eset is volt a fordulóban. A Real Madrid-Ajax meccsen a 62. percben Tadic gólja előtt azt vitatták, hogy kint volt e a labda, (a VAR szerint teljes terjedelmével nem), míg a Porto-Roma meccsen a hosszabbításban egy a portugáloknak megítélt (jogos), míg a legvégén a rómaiak számára elmaradt (a VAR szerint nem volt egyértelmű az eset) 11-es okozott feszültséget. Mindhárom esetben a VAR-döntését fogadták el.

Fotó forrása: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images