Ki legyen Egervári utóda? – Nem tökmindegy?!

Néztük tegnap este a magyar válogatott amszterdami vergődését és igazából már a szünetben úgy voltunk vele, hogy ha még legalább kettőt kapunk, Egervári kapitány egyetlen ésszerű döntése a lemondás lehet.

Végül aztán nyolcig meg sem álltak a hollandok (Bocsánat, csak hétig, mert egy góllal megajándékoztuk őket, naivan azt hittük talán, maguktól nem tudnak már a kapuba találni…), így a jóslatunk bevált és a nemzeti tizenegy irányítója már a mérkőzés után jelezte, nem folytatja.

A magunk részéről azt gondoljuk, a lehető legjobb döntést hozta, hiszen az utóbbi meccseken erősen megtépázódott a renoméja és ezt a folytatásban igen nehéz lett volna helyreállítani. Mindent egybevetve az Egervári-korszakra a felemás jelző lehetne talán a legmegfelelőbb, hiszen a szakember irányításával voltunk nagyon magasan (2-1 a svédek ellen) és nagyon mélyen is.

A kapitány távozása után az a legnagyobb kérdés, ki üljön le a helyére. A románok elleni csúfos bukaresti kudarc után már lehetett hallani néhány jelöltről Egervári távozásának esetén, így felmerült Paulo Sousa, Mészöly Géza, Henk ten Cate, László Csaba, Bölöni László és Ricardo Moniz neve is.

A tegnapi „produkció” után úgy gondoljuk, tökmindegy, hogy a fentiek közül lesz-e valaki, esetleg az MLSZ fejesei másra szavaznak, mert változás úgysem áll be. Külföldi kapitányunk volt már kettő, Matthäus jót akart, ki is próbált vagy nyolcvan játékost, de hamar kiderült, nem tudja keresztülvinni, amit szeretne. Koemanról pedig az derült ki hamar, hogy ugyan Koeman, de mégsem Ronald, aki valljuk be, játékosként és edzőként is jobb volt bátyjánál, a nekünk jutó Erwinnél.

Ha már mégis külföldi edző jönne szóba, a már említett Paulo Sousát akár el is tudnánk képzelni a kispadon, de kíváncsiak lennénk, meddig bírná idegekkel, hogy folyton-folyvást beleszólnak a munkájába és megmondják neki, kinek kell játszania a válogatottban. Gyanítjuk, nem sokáig. Pedig a portugál biztosan kiporolna egy pár hátsót kezdésként, ami rá is férne a magyar focira… Nála nagyobb névre, igazi sztáredzőre pedig gondolni sem merünk, mert egy igazi nagyágyú érkezésének annyi az esélye, mint egy vizilónak az epsomi derbin.

Ami a hazai felhozatalt illeti, nem gondoljuk, hogy az U18-asokkal dolgozó Mészöly Géza lenne a válogatott élére megfelelő személy. Sőt, azt sem gondoljuk, hogy van egyáltalán olyan személy, aki megfelelő lenne. Legalábbis azoknak a céloknak az elérésére, amelyekről minden egyes vb- és eb-ciklus elején hangzatos nyilatkozatokat hallunk.

Fotó: mlsz.hu

Akkor persze más lenne a helyzet, ha nyíltan kimondanák az illetékesek, hogy az európai középmezőny aljától is olyan messze vagyunk, mint Dorog Jekatyerinburgtól és egyetlen vb- vagy Eb-selejtezősorozatban sem dédelgetnénk hiú ábrándokat és tűznénk ki célul feleslegesen a továbbjutást, hanem elfogadnánk, egy néha-néha bravúrokra képes kiscsapat vagyunk, amely ugyanúgy nyolcat kap Hollandiától, mint az általunk futballtörpének vagy outsidernek titulált Andorra, Liechtenstein vagy San Marino…

Erre viszont nyilvánvalóan nem fog sor kerülni, hiszen mint a magyar futball első embere is hangoztatja úton-útfélen, labdarúgásunk, ha lassan is, de láthatóan fejlődik, ezért egyre feljebb kell majd tenni a lécet. A probléma az, hogy még a vak is látja, hogy az a léc olyan magasan van, hogy Felix Baumgartner is félve hőlégballonozna föl érte, hogy egy fokkal magasabbra tegye és egyértelműnek tűnik, hogy a futballunk képtelen átugrani az akadályt.

Addig persze marad a porhintés és az, hogy folyamatosan hiú ábrándokba kergetjük magunkat. Mert mást nem tudunk tenni, hiszen szurkolunk, hogyne szurkolnánk a magyar labdarúgó-válogatott sikeréért, a drukkerekből sosem múlik el a tűz, de a szíve mélyén mindenki érzi, hogy ennél többre vágyik.

Az azonban sajnos nem látszik, hogyan lehet több abból, ami most van. Nyilvánvalóan egy új kapitánnyal megvan rá az esély, mint ahogy minden korábbi kapitányváltással is megvolt, aztán persze mindig láttuk, mi lett belőle. A végén maradt a csalódás.

Tökmindegy tehát, ki lesz az új kapitány addig, amíg nem fogalmazunk meg reális célokat, nem a legjobb képességű vagy minimum legjobb formában lévő játékosok lesznek az aktuális kerettagok, és akik pályára lépnek egy fontos meccsen, nem tojják össze a nadrágjukat már a játékos kijáróban, amíg olyan elemi dolgokat képtelenek leszünk végrehajtani a pályán, mint pontosan passzolni és megfelelően helyezkedni.

Tökmindegy, ki lesz az a kapitány, aki a győztes és vesztes meccsek után is a jól bevált sablonnyilatkozatokat próbálja elhitetni a szurkolókkal és saját magával, hogy aztán megtegyék ugyanezt a játékosok is. Tökmindegy, mert nem fog változni semmi.

Egészen addig, amit már említettünk, az alapjaiban vett, gyökeres változást. Legyen végre rend a magyar futball felső vezetésében, mindenki azt tegye, amihez ért és senki se akarjon okosabbnak tűnni annál, mint amennyire az. A fejesek felejtsék el végre az unásig ismételgetett frázisokat és legyen Rend. Így, nagybetűvel. És ha majd Rend lesz, akkor lesz értelme azon gondolkodni, ki legyen az új kapitány.

És akkor talán annak is eljönne az ideje, hogy nem kéne hiányolnunk a válogatott keretből az utóbbi évek és a jelen talán legjobb képességű, stabilan kiemelkedőt nyújtani képes futballistáját, Huszti Szabolcsot, aki hozzánk hasonlóan talán szintén arra vár, hogy legyen végre Rend a magyar futballban, hogy jöhessen ő is. 

Addig meg tökmindegy, ki jön ide, mert az égvilágon semmi sem fog változni. Ha pedig mégis, mi leszünk a legboldogabbak, meg az a sok-sok szurkoló, aki talán a magyar futballal együtt meghalt egy kicsit tegnap este… Jöjjön hát a Feltámadás!