"Kézzelfogható közelségbe került a kijutás a lányok számára is!"
"Kézzelfogható közelségbe került a kijutás, de a sportban nem szabad kiengedni, holnap győzelemre kell játszani Japán ellen" – hangsúlyozta az MTI-nek a magyar szövetség elnöki posztját egy nap híján egy éve betöltő sportvezető. A britek fölényes csütörtöki legyőzését követően pénteken a világbajnoki negyedik svédek ellen is nyerni tudott Golovin Vlagyimir együttese. Mint mondta, nagyon tetszett neki, ahogy a csapat hozzáállt a svédek elleni találkozóhoz, ahogy a játékosok küzdöttek.
"Amilyen kemény faultokat elhelyeztek a svédeken, azon meg is lepődtek a skandinávok, mint ahogy azon is, hogy mennyire tűzben volt a válogatott. Persze voltak hibáink, de rengeteg helyzetet alakítottunk ki, nagyon jól védekeztünk, jó volt a kapusteljesítmény is: rég láttam ilyen jól játszani a csapatot."
Kitért arra is, hogy a korábban látott hosszú hullámvölgyek ezúttal elkerülték az együttest, ezt kulcsfontosságú tényezőnek nevezte.
"Ilyen játékkal egy erős svéd csapatot is el lehet kapni, amelyről mindenki azt mondta, hogy a torna nagy esélyese" – szögezte le.
A magyar válogatott csak akkor nem szerez kvótát, ha négy gólnál nagyobb különbséggel alulmarad távol-keleti riválisával szemben a torna vasárnapi zárómérkőzésén. Hozzáfűzte: a játékosok és a stábtagok ezt pontosan tudják, ő pedig bízik bennük, hogy meg tudják csinálni.
"Japán ellen is győzni kell, akkor a végén úgy tudunk ünnepelni, mint Tatabányán" – utalt a férfiak számára párizsi repülőjegyet érő márciusi tornára az MKSZ első embere.
"Hasonlóan kemény védekezés kell, mint a tegnapi volt, figyelni kell a japánok egy az egy elleni megoldásaira, hiszen gyorsan fognak játszani. Elöl nem szabad pánikba esnünk, hiszen a védekezésük nem a megszokott" – tekintett előre Ilyés Ferenc.