Kézilabda: Már szombaton megnyugodhatnak a győri drukkerek – a hétvége menetrendje
Görbicz Anitáék múlt héten erődemonstrációt tartva kiütéses, 33-24-es győzelmet arattak Metzben, így oda-vissza jobbak, mint a francia gárda, ugyanakkor a dán Randers még ott tornyosul előttük. Az északi együttes október 2-án 29-23-ra verte az ETO-t, és részben ennek köszönhetően pillanatnyilag vezeti a csoportot. Amennyiben a Győr szombaton, hazai pályán "visszafizeti a kölcsönt", valamint Németh András, Temes Bernadett és Rédei-Soós Viktória osztrák csapata, a Hypo NÖ nyer a vendég Metz ellen, akkor a magyar bajnok középdöntős. Ha valamelyik feltétel nem teljesül, akkor még a Hypo elleni hátralévő két meccsen – az első november 9-én szerdán, a másik pedig négy nappal később lesz – lehet javítani.
A Győrben a sérült Vérten Orsolya nem játszhat, míg az enyhe agyrázkódással kezelt Pálinger Katalin már játékra jelentkezik. A KEK-ben a címvédő Ferencvárosnak nem okozhat gondot a holland Westfriesland kiejtése, és már a szombati első meccsen, idegenben győzhet Elek Gábor alakulata. Papíron a DVSC és az Alcoa is esélyesebb a Patrasznál, illetve az Üsküdarnál, azonban egyik magyar csapat sincs jó formában. Ugyanakkor az mindenképpen a Debrecen malmára hajthatja a vizet, hogy görög riválisa feladta a pályaválasztói jogot, így szombaton és vasárnap is a hajdúsági megyeszékhelyen lesz az összecsapás.
A női EHF Kupában a Békéscsaba pénteken és szombaton fogadja a veszélyes Vardar Szkopjét. A viharsarki csapat az edzőváltás után – immár Kovács Péterrel – értékes bajnoki győzelmet is aratott, például az Alcoa ellen. Közben a férfi válogatott szerbiai tornán szerepel csütörtöktől vasárnapig – a viadalon nem csak a résztvevő együttesek (a magyar, a szerb, a horvát és a cseh), hanem a januári Eb helyszínei közül három (Nis, Belgrád és Versec) is vizsgázik.
A Sport365.hu szombaton 16.30-tól ÉLŐBEN közvetíti a Győri Audi ETO-Randers találkozót!
A magyar női csapatok hétvégi programja:
szombat: Női KEK, a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. mérkőzés: Női EHF Kupa, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágó: vasárnap: |