Kézilabda

Kézilabda: hivatalosan is bejelentkeztünk a világbajnokságra!

""

Vetési Iván, az MKSZ elnöke hétfőn közleményben tudatta: írásban jelezték a részvételi szándékot és informálisan is tárgyalnak az IHF illetékeseivel, Talant Dujshebaev szövetségi kapitány bevonásával.

Bahrein már hivatalosan is visszalépett a vb-től és meg nem erősített hírek szerint hamarosan az Egyesült Arab Emírségek is ezt teszi. A visszalépő országok helyébe lépő résztvevőkről az IHF tanácsa jövő pénteki ülésén dönt. A magyar csapat júniusban, az európai pótselejtezőn 54-51-es összesítéssel alulmaradt Szlovéniával szemben, így nem tudta kivívni a jogot a vb-szereplésre.

Vetési emlékeztetett, hogy a selejtezők lezárása óta már történt változás a vb-mezőny összetételében, ugyanis az IHF nem ismerte el az óceániai kontinentális szövetséget, így Ausztrália helyére Németországot sorolta be, mint a legutóbbi vb-n a Katarba ki nem jutott csapatok közül a legjobb helyen végzett együttest.

A mostani eset azonban teljesen más jellegű. Az MKSZ-elnök jelezte: "külső szemmel" nézve a leglogikusabb döntés az lenne, ha Ázsiából sorolnának be két válogatottat. A legutóbbi kontinensviadal alapján ebben az esetben a Koreai Köztársaság és Szaúd-Arábia lenne a beugró.

"Sportszakmailag az az álláspont lenne a leginkább védhető, ha nem a zöld asztal mellett döntenének, hanem a vb-ről lemaradó csapatok között pótselejtezőt rendeznének, azonban erre a versenynaptár sűrűsége miatt nem látok lehetőséget" – fogalmazott Vetési. Hozzátette: több verziót is hallottak már arról, mi alapján dönthet az IHF, ha nem az ázsiai kontinensről kér fel két országot a visszalépők helyére. Szóba jöhet a legutóbbi vb végeredménye – ekkor Magyarország és Szerbia lenne a beugró, ebben a sorrendben – éppúgy, mint az IHF világranglistája (ekkor Szerbia és Magyarország az első két kedvezményezett), vagy a legutóbbi Európa-bajnokság. Utóbbi esetben Izland és Magyarország van kedvező helyzetben a részvételi jogra várók között. Vetési megjegyezte: a selejtezők zárásakor az európai szövetség (EHF) hivatalos tájékoztatást adott arról, hogy Magyarország a 2014-es Eb végeredménye alapján a kontinensről a vb második számú tartalékja Izland mögött.

"Az IHF rendkívül nehéz helyzetben van, hiszen olyan csapatok között kell különbséget tennie és sorrendet felállítania, amelyekben egy mindenképpen közös: a kvalifikáció során egyik sem harcolta ki a részvétel jogát. Az olimpiai kvalifikáció miatt azonban rendkívül fontos a katari vb, és úgy tűnik, két csapat komoly adományt kap az IHF-től november 21-én. Mindent megteszünk, hogy a mi kérésünket, jelentkezésünket is figyelembe vegye a nemzetközi szövetség tanácsa" – mondta Vetési Iván.

A vb egyben olimpiai kvalifikációs torna is, ezért roppant fontos ott szerepelni, hiszen azok a csapatok, amelyek lemaradtak a vb-ről – például a magyar is -, kevés eséllyel pályáznak a 2016-os riói ötkarikás részvételre.