Kézilabda: ezúttal a Montpellier érkezik a veszprémi kézikatlanba
Az eddig százszázalékos magyar bajnok azzal a nem titkolt céllal vágott neki a sorozatnak, hogy a tavalyi negyedik helyénél most előrébb lépjen. Ehhez viszont fontos, hogy a csoportjában minél előkelőbb, lehetőleg az első pozícióban zárjon, aminek egyik előfeltétele, hogy hazai pályán lehetőleg ne veszítsen pontot. A francia gárda előbb 11 góllal kapott ki a Löwentől, majd hattal verte a Celjét.
A másik magyar BL-résztvevő, az előző idényben az EHF Kupában győztes MOL-Pick Szeged ötvenszázalékos mérleggel várja a dán Aalborg elleni fontos, idegenbeli összecsapást. A Tisza-partiak otthon verték a Zaporizzsját, ugyanakkor kikaptak az új magyar szövetségi kapitány, Talant Dujshebaev által irányított Kielcétől. A skandináv együttes a Nagy Kornélt felvonultató francia Dunkerque-et verte meggyőző játékkal vendégként, ám később csak egy pontot szerzett hazai környezetben a svájci Schaffhausen ellen.
Ebben a hatosban a Kielce kiemelkedik a mezőnyből, a másik öt gárda – köztük a Szeged – küzd a továbbjutást jelentő fennmaradó három helyért.
A férfi EHF Kupában az Orosházára és a Balatonfüredre is legyőzhető ellenfél vár.
KÉZILABDA |
A magyar csapatok hétvégi programja |
Szombat: Férfi EHF Kupa, a 32 közé jutásért, 1. mérkőzés: Hasselt (belga) – Orosháza-Linamar 18.00 Balatonfüred – Dinamo Asztrahán (orosz) 18.00 |
Vasárnap: Férfi BL, 3. forduló: D csoport: Aalborg (dán) – MOL-Pick Szeged 16.50 Az állás: 1. Kielce (lengyel) 4 pont/2 mérkőzés, 2. Aalborg 3/2 (49-44), 3. Schaffhausen (svájci) 3/3 (76-79), 4. Szeged 2/2 (59-63), 5. Dunkerque (francia) 2/3 (67-72), 6. Zaporizzsja (ukrán) 0/2 C csoport: A csoportok első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe. |