Kézilabda

Kézilabda-eb: Beállóst kap a válogatott Iváncsik sérülése után

""

Az Oroszország elleni bravúros pontszerzést követően kiderült, hogy Mocsai Lajos lemondhatott Iváncsik Tamásról a válogatott szélsőjéről. Az MKB Veszprém játékosa ugyanis súlyos térdszalagsérülést szenvedett. A szakmai stábnak lehetősége adódott arra, hogy plusz egy embert nevezzenek a versenyre.

"Szerda reggel az egészségügyi stábbal egyeztettünk, mielőtt meghoztuk a döntést, hogy kit nevezzünk be tizenhatodikként az Európa-bajnokságra – mondta  Mocsai Lajos szövetségi kapitány. – Három játékos, Szöllősi Szabolcs beálló, Tatai Péter kapus és Vadkerti Attila balszélső közül választhattunk. Hogy mennyire nehéz volt a döntés, jól jellemzi, hogy Iváncsik Gergő az oroszok elleni mérkőzésen görcsöt kapott, a görcskészsége továbbra is megvan. A kapuban az oroszok ellen a kapusok teljesítménye elmaradt a saját maguk és az általunk elvárt szinttől, itt Tatai Péter jöhetett szóba. Beálló-poszton Zubai Szabolcs izomsérülése jelent akut problémát, a játékos és az egészségügyi stáb elmondta, hogy sérülése rohamosan javul, de inkább csak a mérkőzés egy bizonyos időszakában tud játékba lépni a spanyolok ellen. A tények alapján kellett meghatároznunk a prioritási sorrendet, és úgy határoztunk, hogy beállóban Szöllősi Szabolcsot nevezzük be az Európa-bajnokságra. Bízunk benne, hogy a kapusaink a további mérkőzéseken javuló teljesítményt mutatnak. Amennyiben továbbjutunk, két cserére lesz lehetőségünk a csoportkör után, szóba jöhet Tatai Péter, Vadkerti Attila és Gulyás Péter beállítása. Utóbbi játékos kapcsán Csoknyai István kollégámmal már egyeztettem Veszprémben. Ami a mérkőzéseket illeti, az oroszok elleni pontszerzés bravúr volt, amit jól jelez, hogy a magyar férfiválogatott tétmérkőzésen korábban sem a Szovjetunió, sem Oroszország ellen soha nem szerzett még pontot. A további két ellenfelünk is rendkívül erős, a világbajnoki bronzérmes spanyolok és az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok franciák. Papíron az ellenfeleinket nálunk erősebbnek tartják, de a játékosaink erőn felüli hitén, elszántságán keresztül természetesen arra készülünk, hogy felvegyük a harcot velük."

A magyar válogatott Spanyolország és Franciaország legjobbjai ellen 15 kézilabdázóval készül, mivel a keresztszalag-szakadást szenvedett Iváncsik Tamás kedd este visszautazott Magyarországra, ahol csütörtökön megoperálják. A keret további kiegészítésére a csoportmérkőzések után kerülhet sor, a középdöntő előtt ugyanis a szabályok két játékos cseréjére adnak lehetőséget.