Kézilabda

Kézilabda: Böhn keretet hirdetett, Hornyák klub és meghívó nélkül maradt

A norvég szövetségi kapitány a legjobb hölgyek keretébe Zácsik Szandrát is újra meghívta, így együtt utazhat társaival Szörénytornyára, Rómániába, ahol válogatottunk a vendéglátók nemzeti csapata mellett Szerbiával és Macedóniával mérheti össze erejét. Az októberi sikeres két Európa-bajnoki selejtező óta először lesz együtt a csapat. A debreceni edzőtábor három napig fejleszti a lányok kondícióját, összeszokottságát és csapatszellemét.
 
Azonban meglepő hír, hogy a kevés NB1-es és nemzetközi tapasztalattal rendelkező Planéta Szimonetta is az utazók között kap helyet. A fiatal jobbátlövő a Győr gárdáját erősíti. Szekeres Klára és Kovács Anna megtalálható az alábbi névsorban, akik már bizonyítottak az eb-selejtezőkön az azeriek és a finnek ellen. A legnagyobb meghökkenést azonban Vérten Orsolya és Hornyák Dóra kimaradása okozza. Ők sérülés miatt kénytelenek távol maradni a parkettától. Hornyákot a fizikai fájdalom mellett a Debrecennel való szerződésbontása is terheli:
 
„Szeretném szétoszlatni a pletykát, hogy én kizárólag a pénz miatt jutottam arra a döntésre, kérem a szerződésem felbontását. Számos tényező játszott benne közre, legalább olyan súlyúak, mint a pénz. A csapategység hiánya például a pénznél is nyomósabb érvként hatott, egyszerűen nem éreztem, hogy tudunk egymásért küzdeni” – nyilatkozta a játékos a civishir.hu-nak.
 
Az immár ex-DVSC játékos jelenleg a felgyógyulásra koncentrál, új klubot keresni egyelőre ráér még. Egyes források szerint Veszprém adhat otthont a tehetséges átlövőnek.
 
A válogatott kerete 
 
Kapusok: HERR Orsolya (Siófok KC-Galerius Fürdő), KISS Éva (Veszprém Barabás KC); 
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Siófok KC-Galerius Fürdő), KOVACSICZ Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria); 
Jobbátlövők: HORNYÁK Ágnes (Győri Audi ETO KC), KOVÁCS Anna (ÉTV-Érdi VSE), RÉDEI-SOÓS Viktória (Hypo NÖ, osztrák), PLANÉTA Szimonetta (Győri Audi ETO KC); 
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO KC), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVACSICS Anikó (Győri Audi ETO KC); 
Beállók: CIFRA Anita (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZABÓ Valéria (Zvezda Zvenigorod, orosz), SZAMORÁNSKY Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria); 
Balátlövők: BULATH Anita (Veszprém Barabás KC), SZEKERES Klára (ÉTV-Érdi VSE), TOMORI Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria), ZÁCSIK Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria); 
Balszélsők: JUHÁSZ Gabriella (Veszprém Barabás KC), VINCZE Melinda (ÉTV-Érdi VSE).
 
A Kárpát-Kupa ((Drobeta Turnu Severin) menetredje magyar idő szerint
NOVEMBER 18. Szerbia–Macedónia 15.45 Románia–MAGYARORSZÁG 18.00
NOVEMBER 19. MAGYARORSZÁG–Szerbia 13.45 Románia–Macedónia 16.00 NOVEMBER 20. Macedónia–MAGYARORSZÁG 9.45 Románia–Szerbia 12.00
 
 
 
 
 
Fotó: haon.hu