"A védekezésünk nagyon jól összeállt, de a helyzetkihasználással adódott gondunk"

Kácsor Gréta szerint sokat kell még fejlődnie a válogatottnak.


A magyar női kézilabda-válogatott hazai pályán öt góllal 25-19-ra legyőzte Szlovákia együttesét, amivel csoportelső lett az Eb-selejtezőn.

A mérkőzést követően a születésnapját ünneplő Kácsor Gréta, illetve a jobbszélső Lukács Viktória értékelt stábunknak.

Kácsor Gréta: "A védekezésünk nagyon jól összeállt, de a helyzetkihasználással gondunk adódott, mind az első, mind a második játékrészben. Az Eb-ig nagyon sokat kell még fejlődnünk, mert védekezésben vannak olyan hibáink, amik nem férnek bele. és a támadójátékban jobban kell éreznünk egymást, a keresztek nem úgy jöttek össze, ahogy kellett volna."

Lukács Viktória: "Nem számítottunk arra, hogy ilyen sima lesz, ám az utolsó pár napban már lehetett látni, hogy élvezzük a közös munkát. Az Eb sorsolással kapcsolatban, úgy gondolom, bárki ellen lehet esélyünk, de nagyon örülnék, ha a norvég francia duót elkerülnénk."

Borítókép: Facebook.com/ MKSZ (archív) 


Videók