Mikler: egyszer-kétszer elgurult a gyógyszerem

A mérkőzés nehezebb szakaszai megviselték a hálóőrt.


A kapus Mikler Roland sérült ujja egyre jobb állapotban van annak ellenére, hogy végigvédte a magyar válogatott Brazília ellen 28-25-re megnyert pénteki mérkőzését az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjének második fordulójában.

"A svédek ellen az utolsó lövésbe sikerült úgy beleakadnom, hogy egy szerencsétlen mozdulattal alátámasztottam az egyik kezemet a másiknak, és a labda elvitte az ujjamat" - elevenítette fel a szerdai esetet az MTI-nek adott szombati interjúban a Szeged játékosa.

Hozzátette, éppen a sérült ujja volt korábban eltörve, és feltehetőleg az a szerencséje, hogy a benne lévő csavar megfogta az ízületet, és csak a körülötte lévő szalag sérült meg.

"Az orvosi stáb munkáját ki kell emelnem, mert 48 óra alatt mindent megtettek. Ez arra volt elég, hogy el tudjam kezdeni a meccset, onnantól kezdve már vitt előre a szívem és az adrenalin" - mondta Mikler, aki 38 brazil lövésből 13-at kivédett.

Hangsúlyozta, napról napra sokkal jobb állapotban van a keze, ezért is tudta vállalni a pénteki meccset.

A magyarok - akiknek a legjobb hét közé jutás a céljuk - a csoportkörben a Koreai Köztársaságot 35-27-re, Izlandot 30-28-ra legyőzték, Portugáliától 27-20-ra kikaptak, így két pontot vittek magukkal a középdöntőbe, ahol Svédországtól 37-28-as vereséget szenvedtek, vasárnap 15.30-tól pedig a Zöld-foki Köztársaság ellen lépnek pályára. A negyeddöntőbe a csoport első két helyezettje jut.

A csapatkapitány felidézte, ugyan voltak ziccerek, melyeket meg kellett fognia, de a legtöbb esetben jól tudtak együttműködni a védekező játékosokkal, azt viszont nagyon nehezen viselte, hogy a jó teljesítménye, a bravúrjai ellenére két alkalommal is elfogyott a hatgólos előnyük.

"Egyszer-kétszer elgurult a gyógyszerem, de úgy voltam vele, hogy nyugi, hatvan percig tart a mérkőzés, és remélhetőleg lesznek újabb jó szakaszaink. Szerencsére így is lett, de jobban örülnék neki, ha egy kicsit kiegyensúlyozottabb teljesítményt tudnánk nyújtani hatvan percen keresztül"
- magyarázta.

Mikler szerint pénteken mindig volt egy-egy olyan ember, aki hozzátett valami pluszt, és lökni tudott a csapat szekerén. Ez, valamint a tartásuk meghatározó volt a végjátékban is.

Amennyiben a magyarok vasárnap délután legyőzik a Zöld-foki Köztársaságot, este pedig az Európa-bajnoki címvédő, de a legjobbjaikat minden bizonnyal pihentető svédek megverik Portugáliát, a magyar válogatott továbbjut a negyeddöntőbe.
A kapus szerint legbelül nevezhetik kötelező győzelemnek a következő találkozójukat, de hatvan percig kőkemény csatára számít.

"Nekik már szinte teljesen mindegy, nekünk viszont annál fontosabb ez a két pont. Nagyon remélem, hogy ezt a meccset is ugyanúgy megnyomjuk. Azért emelem ki többször a hatvan percet, mert nagyon fontos lesz, hogy végig összpontosítsunk, és ha lehet, nagyarányú győzelmet arassunk" - nyilatkozta.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

Videók